Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

mesterkedő maradt. Csak olyan munkát vállalt, amit otthon tudott megcsinálni, idegen házba nem ment szívesen. Kamasz korában, fiútestvérei nyomában haladva részt vett ugyan kortársai életében, de ott is inkább csak az ötletadó, az örök megfigyelő maradt. Már apjuktól örökölve a Gaal-fiúk nem hittek a falusiak hiedelmeibe, kigúnyolták őket és nevetségessé tették. Erre vonatkoznak kötetünk 84., 85., 86. és 87. számú elbeszélései, amelyeket a „Megcsalt hiedelem" fejezetben foglaltam össze. A nevetségessé vált falubeli személyiségek bosszúja nem a testileg egészséges Gaal fiúkat, hanem az önmagát megvédeni nem tudó Jóskát érte el. Mundi Jóska lett belőle. Ugyan apját is így nevezte az, aki merte, mert zenekedvelő ember volt, de ezt nem elismerésnek, hanem gúnynak szánták. Testi hibás fia a faluközösség helyett egyre inkább a zenéhez vonult vissza. Az ilyesmi a többiek szemében nem számított munkának, hanem csak időlopásnak. A púpos gyerek képessége zenei téren is megmutatkozott. Már hatéves korában játszott az itt „stejernek" nevezett gombos harmonikán. Ezt a hangszert aztán még egy csomó mással is kiegészítette. Ez a tény jelentette számára személyes sikerét. Erről is beszélt legszívesebben. „Mindig vót kedvem a zenéhe és szerettem vóna valamillen hangszert szerezni. De mivé szegény ember vótam, nem tuttam hozzákerűni, hogy valamillen hangszerem legyen. S akkor vót itten a szomszédunkba egy magyar bácsi (azaz Magyarországról idetelepült ember), az meséte és emlegette, hogy a magyarokná millen citerákka jáccanak és az ő falujukba is vót citora. Szentpéterfaji vót, Jurasics nevezetű ... De annyira nem vót hozzá fogalma, hogy letutta vóna rajzúni vagy megmagyarázni. És akkor itt vót egy bognármester, az egyet főhozott Magyarországrú, de hasznányi nem hasznáta. Fére lett dobva ... És annak a mostohafija lenn vót Veszprém megyébe, Feketepusztán, kukoricamunkán és ott látta észtet a citorát. És ahogy hazagyütt, ű mingyá nézett húr után és fehuroszta és kezdett jáccani. .. .És persze én nekikesztem egyet csinyáni. Csak egész eccerüen ... csakhogy nem lehetett rajt jáccani, mindig hamis hangot kaptam. És akkó talákosztam egy magyarra, aki megmagyarászta, hogy észt a citorát hogyan lehet beosztani hangokra. És akkor nekimentem megin egyet csinyáni. Már asztot csinyátam gyárilag majdnem ... Akár landlert játszottam én, akár csárdást, akár polkát, akármit, mulatódarabokat. És akkor látták, hogyhát én má jó jáccok a citeráve, akkor keszték nálam csinyátatni. És csinyátam én, mondom, nagyon sok citorát is a lányoknak. Akkor három darabot csinyátam direkt Amerikába, amit ekűttem ..." így honosodott meg Alsóőrön a citera, de nem a legényeknél, hanem a lányoknál. Ha férfi muzsikált, az cigánynak számított. Félig-meddig annak tekintették Gaal Józsefet is. A harmonika után citerázni tanult, ezt követte a hegedű és a végén a cimbalomnál kötött ki. Az őriszigetiekkel összeállva még zenekart is alakított. Játszottak lakodalmakban, bálokon, mindenütt, ahol megfizették. „Mink minden darabot kotta nékü jáccottunk. És ugye vót ollan darab, hogy meghozattunk talán hozzá egy kottát... Bécsbű. No, akkó összegyűrtünk egy, két, három este és begyakorótuk és akkor a kotta fére lett megin téve." ... „Fujós hangszert, sippa is jáccottam. Kesztem egy darabig tanúnyi. Magamnak sipom nem vót és az illető evütte a sipot, asztán így abbamaratt. Hát osztán nem is kedvetem fujóshang58