Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

a fogatlanná vált férfi-hallgató is legényesen tartotta magát, azaz Pál Pista bácsi is visszatért fiatal korába. Ez az, amit a leírt szöveg sohasem tud megvilágítani. Mentem volna úgy Ballá Józsefhez, hogy mese kincsét akartam volna megismerni, ez csak hallgatói nélkül lett volna lehetséges. A közölt szövegek biztosan „szalonképesebbek" lennének, de hiányozna belőlük az, ami a kultúra lényegét biztosítja: a jelenség és használói közötti kapcsolat. A jelenségek egyoldalú kutatása, összehasonlító kiértékelése mellett fontosnak tartom, azok életének, a megszabott keretek közötti összefüggések vizsgálatát, azaz a kultúrökológiai törvények megismerését is. Ballá József faluközösségének jellegzetes személyisége volt. Fiatal korában minden belső törvényt megvetve élt a lehetőségek keretein belül. Amikor maga gazdája lett, betartotta kötelességeit felelősséggel, hogy az elsők között lehessen. Elete nagy élménye, mint ezernyi többi férfinek, katonaszolgálata, majd a szerencsésen túlélt háború volt. Amikor onnan visszatért, mozgásköre a falu lakóinak többségéhez alkalmazkodott. Sohasem volt azután Bécsben, de a környékbeli falvakba sem látogatott el. Ott nem volt keresnivalója, meg aztán németül sem tanult meg. Mint ahogy ő mondta: „Most osztrákban vagyunk, de a faluban, itt meg magyarul van a szó." A községházán magyarul intézkedett, ha belátogatott néha-néha a felsőőri hetipiacra vagy a vásárra, ott is megértették nyelvét és amikor leadta birtokát, a szerződést is még magyarul tudta megbeszélni a közjegyzővel.