Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

235. MACSKA ÉJJEL Ecce meg, tudom, édesanyámmá gyüttünk haza. Asztán a macska. A túsó felin gyüttünk fe, az a macska meg innej, ahol az N. lakik. Asztán ecce csak rijott éjjé. Mast nem tudom, fosztani vótunk-e vagy hová. Éjjé rijott, hogy mau, mau, mau. Csak mausgatott a macska, asztán futott. Édesanyám aszonta: „Te, egy nagy baszorkán lesz e." Ekesztünk szalanni. Ja, az a macska mindenütt csak utánunk. Utánunk maugatott. Egy nagy, hosszú uccába laktunk mink. Ki oda. Kiszaladunk. Ugy törtük be majnem a pitvarajtót, hogy a macska ne érjen. De a kapu alatt még maugatott a macska. Kergetett a macska. 236. HÁZIKÍGYÓ De arrú beszítek, hogy minden házba kö egy kígyónak lennyi. És asztot ha valaki láttya a házná, nem is szabad agyonütnyi. Hát az megél, maga keres magának. Aszongyák, hogy benn van a falba, hogy észre lehet venni, hogyan mozog a falba. Ászt nem szabad agyonütnyi. Az udvaron is ha láttyák, nem szabad. Akkor nincs szerencs a házná, aszongyák. Ecce egy úgy vót, hogy ekkislány evett. És a kígyó odament hozzá. Nem? Asztán adott a kígyónak ennyi. Hát ott vele evett, avve a lánygyerekke az udvaron. S mikor az annya odament, akkor mikor hallotta az annya, hogy beszéget a leánygyerek. Adott neki a kis tányérgyába neki, aszonta: „Cica, prokellit is egyé, necsak tejet." Vót neki benn kenyér, vagy valamiféle a tejbe ügyé, asztánna a kígyó az csak tejet ivott mindig. Asztán a kislány aszongya neki: „Cica, prokellit is egyé, necsak tejet." Akkor az annya gondúta, hát nincs itt a macska, kivé beszél. Odamegy és akkor látta az annya, hogyan eszik vele a kígyó. Evett a tányérgyábú. De nem bántotta ászt a gyereket. Nem bántotta. S ezer monták, hogy nem köll a kígyót agyonütnyi. Nem szabad bántani. 237. ÉJFÉLKOR A TEMETŐBEN Előbb valamikor volt, hogy a kocsmába fogattak, de nem itt Szigeten, másutt, a legények, hogy egy aszmonta, hogy ü kimegy éfélkor a temetőbe. Asztán megmonta, hogy mit hoz be egy sirrú. Ja, keresztet, hogy behozza. A fakeresztet. Asztán kiment. Fogattak. „Jó, csak menny! Hogyha hozó, ennyi meg ennyi liter bort fogsz kapni." Asztán kiment a temetőbe. - Köténnyé vót annak a legénynek ügyé. Asztán akkor, nem tudom, kivette asztat a keresztet a földből. Asztán ászt monták, hogy valamitől bisztos megijett, asztán megin vissza belecsapta a földbe. És asztán a köténnyét is átvágta avval a fakeresztte. Hogy nem jött vissza, a többiek nem bírták má evárni órákhosszat. Ementek megnézni. Meghalt ott. Úgy megijett. Nem tudom, hogy valaki kimenne-e. 440