Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Ja, mast hogyan őt edobták, akkor hijányzott neki egy ijjen oldalborda. És akkor aszonta az izé, a fő, aki ottan a fő vót, aszonta, csínájjunk neki egyet. De ja, nyirfábú. Azér, a nyírfa neki a legnagyobb ellensége. Nyirfábú csinyátak neki bele. Magáhótért és hazament. De férje két hétig utazott, mire hazaért. Akkor nem tudott má férje söprüve menni. Mint embernek köllött neki hazamenni. És akkor látta, hogyhát szegíny felesége millen szegíny. Mongyuk, hát nem szegíny ? Biz a nagyon szegíny. 221. KICSERÉLT GYEREK Hát kicseréték a gyereket. Hát az igazi gyereket ellopták. Észre se vette senki és egy másik gyereket fektettek a helibe. Gonosz szellem. Saját gyermekét elvütték és egy gonoszat odatettek. Hát rájöttek hamarosan hát akkor. ,-.•*Midenfélit tettek előbb is. Betették a kemencébe, mintha kenyeret sütnének. És asztán asztat a gonosz gyermeket a lapátra tették, kenyérsütőlapátra. Asztán mikor beakarták tenni, akkor bedobták a másikat, az igazi gyereket és észtet ellopták. Észt előbb sokszor mesétek. 222. BOSZORKÁNYTÁNC Itten kint volt egy nagy tölgyes. Ottannak. Én eccer Magyarországra mentem. A háború alatt, a háború után? Világháború után. Az első háború után. És asztán egy ember ászt kérdeszte: „Hát édesem, hunnan jün?" De mingyá, mikor bementem, nem teccet nekem a dolog. Meg is mondom, ahogyan igaz, sóvá mentünk. Én láttam, hogy mi van benn. Konyítottam a kaput és láttam. Egy nagy kutya jött elejbem és a nő mosott. Egy öregember kijött. Én meg csak kiáttam neki, ha nem vesznek-e sót? Mer akkor itt a mi vidékünkön, akkor nem lehetett vetnyi és tizennyócba itthonmarattam, mer édesanyám meghat. Hát mink elmentünk. Nemcsak én, az egész falu. De így asztán be is tértem abba házba. Az az ember mingyá elej bemjött és kérdeszte, hogy hunnan jövök, meg így, meg úgy. Oszt án montant néki. „No," aszongya, „most má evágták azokat a szép tölgyfákat a Fektetőn." Énnekem mingyá hideg gyött a hátamon, hogyan én észt hallottam. Asztán megnésztem ászt az embert. Láttam, hogy egész más formája van, mint egy igazi normál embernek. Aszongya: „Sokat ott jártam én is." Na, én mingyá tuttam, hogy micsoda járatba van. Na, asztán aszmongya: „Kár vót azokat a szép tölgyfákat erámúni onnaj, ottan jó vidékünk vót." Asztán tuttam, hogy a Magyarországrú lévők is idejönnek. 223. SRÁTLICSIBE Az többször előfordul, hogy ollan srátlicsibék. Tavaj itt a szomszédunk is aszongya. Hát én minden éven hozatok csibéket. Mer én mast nem vagyok itten télen, asztán mindig hozatok. Persze azok meg lámpa alatt lesznek neveve és jámborak. Ementek fö a szomszédhó. Mer én főnek mentem, ementek, bementek a szomszédhón. ^-5 <*}