Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

204. A BOSZORKÁNY ZACSKÓJA Mindenféle eszköz vót. Előbb ojjan nagy kemencék vótak azokba a régi lakásokba. Ojjan ződ kemencék. Ecce lemegyek. Mer arra szalattam. És aszonta: „Gyere be, kislejány," aszongya, „menny, hozz nekem észtet, meg asztot." Én bementem, mert én mindenkinek ementem, ha valaki kiabát. És ementem a botba. Mikor bementem a szobájába, asztán ojjan egy pad vót ottan. Ojjan lófej vót azon a padon. Ojjanforma vót, mint egy lófej. És annyi kis ojjan acskó akatt ott. Én meg aszontam neki: „Hajjá, mi van ezekbe az acskókba?" „Neked semmi!" aszonta. „Neked nem való ijjesmi." Asztán hamarosan egypár, egy krajcárt a kezembe nyújtott. „Na," aszongya, „most csak szalagygyá haza szépen." merhát fét, hogy nagyon megvizsgálok mindent. Mer én is ojjan egy kis ördög vótam. Mindent megláttam ám, hol valami van. Na, és evve szépen eis mentem. Merhát lehet, hogy az eszköze ott benne vót, Mer monta, meg ne fogd, meg ne fogd. - Meg akartam. - „Ne fogd meg," aszongya, „nem neked való. Accsak hadd ott szépen." És én nem is várakosztam. Mais avva eis szalattam. Én má akkor túrtam, úgyis én má akkor tuttam. És ez az asszony hoszta a vajat is minékünk. Má énnekem akkor mindig a fejembe vót. 205. KENDŐVAJ Ez itt a faluba vót. Én még ojjan kislány vótam, asztán Nagyszentmihályon vótam a jezzőékné. És eccer jön ez az asszony. De annak, annak már rögtön megláttam, hogy es ist nicht normal. Asztán a naccsága aszmongya: „Tuggya mit, Mariskám, estére," aszongya, „krumplit süssünk." Ojjan őszi üdőbe vót. „Meg friss vajunk is van." Én meg enevettem magamat, mer én má ojjan gyerek vótam, én má túrtam errű. Mast asztán este nem ettem. Én meg csak nevettem. Azok jóizüjen ettek, én meg csak kimentem a konyhába. Nem ettem. Másnap osztán a gyermekek is, hát ojjan kis fickók vótak: „Mariska néni, mér nem evett? Asztán az úr. Aszmontam, hogyhát ij jen vajat én nem eszek. Kendővajat nem eszek. Merhát a kendőket föjték meg. „Micsoda? Mit mond, Mariska?" „Ja," mondom, „annak nem is vót tehenje, aki hoszta a vajat. Meghat az nem megy vajatvenni máshová." Mondok, „má többször hallottam, hogy az mindig tejet, mer őnáluk mindig tej, vaj elég van. 206. ÉJFÉLKOR MOSNAK A PATAKBAN Merhát ügyé a patakba is sokszor. Má akkor nem voltam ijjen fijatal, ellegénnye jöttem, jöttünk. Egy másik lánná vótunk és mongya: „Na, mast mingyá ekisérlek tégedet is haza." Nem itt laktunk. Osztán hát hogyan megyünk, megállunk, mint szokás szerint, megállortunk szépen és beszégettünk. Hát eccecsak hallom, mosni a patakba. Előbb, mint sujkótak. Az a legén megnézett engemet, én meg őt. Magamba: „Mosnak éjjé?" „De a fene egye meg," mongya az a legény, „én mast odamenek,, megnézem, hogy mi ez." Hát csak mosott, mosott. Aszongya: „Menny be!" Én bementem szépen és az ablakhómentem és 427