Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

194. AKI HAMARABB MERGES LESZ Ugye itt vót egy szegényember. Annak vót három fija. Azután kettő okos gyerek vót, szorgalmas, a harmadik az nem vót egész röndbe. Annak egy kerékké több vót, meg lusta, ostoba gyerek vót. Nahát osztán a szegényember, hát miccsinájjon? Megnyőttek a fijugyerekek itten. Nem tuggya ükét élelmezni, Mit egyenek itten! Hát egyik eccer vette a tarisznyát: „Papa, emegyek én szolgálatot keresni." Na, mama sütött neki hamubapogácsát a tarisznyába. Ement a gyerek. Ment, vándorút, messzire, mindenfelé. Hát bekerűt egy faluba. Bement egy gazdáhó. Hát ü szolgálatot keres, ha nem vádónáuk-e fő. „Na, jó," aszmongya a gazda, „nekem éppen köll egy szolga. De tudod-e," aszmongya, „énnálam kakukkszojig tart az esztendő", aszmongya. „Hanem mindent, amit mondok, ászt ekő végezned. Ászt mekké tenned, amit parancsulok. Mer" aszongya, „ha nem tudod evégezni, asztán amellikünk előbb megharagszik, annak a hátábul szíjat hasítunk." Hát a fijú: ü mindent evégez. Na, jó. Megegyesztek. Jó van, hát kakukszójig tart az esztendő ugye. Akkor kap egy véka pénszt. Az vót a fizetés. Hát másnap reggé a gazda ád neki tizenkét zsákot, na egy kis kerekes kenyeret, meg egy kutyát. „Menny ki a mezőre, most észt a tizenkét zsákot csépűd teli búzává. Ennyi" aszongya, „a kenyeret evihedd" de aszongya, „ebbű te is jólakhacc, meg a kutya is, de este nekem teli hazahozd a kenyeret egészbe." Hát a fijú kiment. Egész nap semmise. Este hazament. Hát vütt egy fézsák búzát. Nagy kinna, amit összetudott szenni. Hát éhes vót, a kutya is éhes vót. „Na," aszongya, „mi van veled János ?" „No, gazduram," aszongya, „ez nem mesterség. Egész nap vesződik az ember, meg ne egyék semmiccse." „Na, mér? Talán haragszó, János?" „Hát hogy az Isten ígető nyilájér ne haragunnák", aszongya. „Gyere ide, János!" Vette a bicskáját, kihasította a háta bú a szíjat. Hát a Jancsi hazament. Otthun emeséte. Hát a Miska aszongya, a második fijú: „Mas emegyek én!" Üis ement oda. Szintén ujjárt, mint a Jancsi. Megfogatta a gazda hamar. Ászt köllött dolgozni. Meg annak a hátábú is szíjat hasítottak. Hazamegy az is sírva. Na, a Gyurka aszmongya: „Hallátok, emegyek mast én. De én nem gyüvök ám haza kakukszójig," aszongya. Hát nevették. „Te se lesze ott sokájig." Ement a Gyurka. Hát megfogatták. Nahát szinte ászt atta neki reggé. Tizenkét zsákot, kenyeret, a kutyát. Kimegy, leüt oda, leheveredett. Kilukasztotta a kenyeret. Kivette az egész bélit köröskörü. Hát asztán avva jólakott. Még a kutyának is adott belüle. Azután a tizenkét zsákot egymásbahuszta, egymás fölé, asztán a közepébe tett bele ekkis búzát. Megy haza este. „Na mi van Gyurka?" „Na mivan? Hát, amit parancsút," aszongya. „Na," aszongya, „hát hosztá búzát?" „Hosztam tizenkét zsákká." „Hun van?" Hát oda letette. Tizenkét zsákba vót a búza. „Hát," aszongya, „étté is valamit?" „Na, ettem" aszongya, „Itt a kenyér, hazahosztam egészbe." „Hát mit ettél?" Aszongya, „A bélit kiszettem, a szélit hazahosztam." Ej, a gazda gondúkodott: „Alighanem a javára kerűtünk!" Na, jó. Másnap emegy a gazda vásárra. Meg az asszony is. 416