Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

181. MEGNYOMÁS Matildnak született egy kislánya. Osztán az ablakra nézett. Látott, hogy jön egy nagy macska. Mast megijett. Hama a kislánhó kapott, hogy nehogy a szemit kikapargya. És abba a pillanatba ráüt a mellire a baszorkán. A Matild nem tudott megmozdúnyi. Eccecsak etünt a macska. Akkor a tudott mozogni. Kiabát az urának, hogy mi lehet ez itt? Az ura főket. Aszongya, hogy itt nem vót semmi. „De bizony vót!" (Az asszony nem merte bevallani, hogy ez vele történt és egy más nevet mondott.) 182. A MEGFÜSTÖLT BOSZORKÁNY Meg itt a kösségbe fordút elő. Volt egy ember. Az az ember mindig ement a szomszédba. Asztán ement föjni. Asztán megcsípték. Akkor asztán köllött uj fazokat vennyi és a füstre fölkötnyi észt az uj fazokat, ászt az edényt. Hogy tettek-e bele tejet, ászt nem tudom. Nahát akkor az meg volt. Akkor az is elment valahová. Asztán kisebesült a szemei, mind sebes voltak a szemek. Láttam, hogy mind sebes volt a szeme. Má betegen is meglátogattam. A menye ápolgatta szépen. Asztán amikor meghalt, aszonták, a Milinek köllött átvenni. 183. A VASVÁRI BŰBÁJOS Vazsváron, ott tudom, vót egy rossz asszony, aki illen rosszaságokat csinyát. Kádóci nevezetű. Megrontott. így lányokat összekötött legénnyé, akkor meg szétzavarta ükét. Akkor illesmiket csinyát. Valamit a hajábú vágott le, hogy észre se vette az a férfi. Akkó asztán ojjan bolond lett. Meg az uccaajtójukba, hogy hogyan tut ta oda letennyi, valamit a fődbe, én ászt nem tudom. Itt illesmirü a régiek se beszétek. Nem bizony! 184. A BOSZORKÁNYERŐ ÁTADÁSA Asztot mindig mesétek, hogy az nehezén tud meghanyi. Hogy az fél. Hogy valakinek át kellett venni tüle. Ászt meg is tutták tanúnyi. Mer a Rézi néni aszonta, hogy ő Stejerba tanúta meg. Ő ott szógát. De ez nem vót rossz asszony, e senkinek se csinyát. Ez tudott valamit, de nem csinyát kárt. Mer vótam neki krumpiszennyi, asztán úgy. A szomszéggya úgy agyontipratta neki egy fél ár, úgy három barázdára va'ló fődet. Benn vót a bab. Ászt mind kitipratta. Ászt monta neki: „Ha nem sajnánám a marháját, vért hugyosztatnák vele." De nem, az nem csinyát senkinek semmit. Úgy tanácsot adott többnek, de úgy nem csinyát. 185. BOSZORKÁNYMULATSÁG Ászt előbb mesétek úgy, hogy összegyüttek mullatni. Hogy előbb innen mentek aratásra. Nem? Nyögérbe. Asztán, nem is tudom, micsoda faluk erre Kőszeg felé, Bükkre, asztán asziszem Nyőgérbe! 410