Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

171. BOSZORKÁNY A KÖRTEFÁN Früher war's, shon lange Zeit, früher. Előbb vót még. Nyögérre mentek a cséplűk a cséppé úgy csépünyi. Négyen. Asztán ott vót egy asszony, asztán vót egy kés az asztalon. Ászt a kést meglátta egy ember. Aszonta: „Ez az én késem!" Az asszon aszonta: „Ott a borzos körtefa alatt talátam." Az kinn van, ahogy Őrállásra mennek. Ott vót. Ü ott taláta a kést. És ü mindig főgyün bakkecskén ide, asztán azon a fán mindig táncának. Ott táncútak azok a baszorkányok. Ott fönn azon a fán, tüskéken, vagy mi a fene hogyan. Hát mindig mesétek az öregek. Asztán a bakkecske megin hazavütte. Asztán fogadást tettek, hogy mast hadd el észt az izét. Nem beszét semmit, mikor ement. Mikor utollán vót, mikor hazament, akkor megszóllant. Akkor megin köllött újra menni neki. Nem vót szabad neki beszényi, mikor hazatért otthon az uráve. Mikor ement, nem szabadott, meg mikor hazagyütt, akkor is rögtön nem. Hát ekkicsinyt köllött várni. 172. FŐZŐKANÁL FEJÉS Előbb régentek, régentek, mikor vótam talán fünf oder sechs Jahre alt war ich. Da oben bin ich geboren, in dem Haus. Mei Vater ist ein deutsche gewesen, war Schujster und der Großvater war a Schujster. Jetzt hat mal mein Vater gesagt: „Geh, geh, hol mir eine Tabak. Tabak." Hab ich kriegt drei Kreuzer. Hab ich eingsteckt die drei Kreuzer. Bin ich um Tabak gegangen. Jetzt im Garten bin ich eingegangen, itt a sogorasszonyomna. Még az annya, meg az aptya étek. Der Vater und die Mujter habn noch gelebt in diesem Haus. Jetzt hab ich gesehn. Jetzt unten was standen und was is weißes kämme. Und da sein so viele Kochlöffel. Und gsehen hab ich nicht weiter. Aber unten is auch, wie Milchhab gwesen wäre. Ich war noch ein Dirndl gwesen. Und ich bin eingegangen, hab ich Tabak g'holt. Wie ich herauskomm, hab ich nichts mehr g'sehen. „Papa, des hab ich gesehen." „Du darfst nichts sagen, des darfst du nirgends sagen." Na, én nem is. A Kind, geht ihm nichts an, so reden. 173. MEGIGÉZÉS A kisgyermeket igészték, megigészték. Itt fellő vót egy ember, az a tislérmester. Onnan az ember, az öregember az asszonnak vót az öregaptya. Má mink ott lenn laktunk, ahol az NN. lakik. Apám egy sujszter vót. Mesterember az apám. Mikor gyütt, egy kisgyerek fekütt. Ekkis férfigyerek vót a brujderom, az fekütt a bőccsőbe, ollan ringatóbőccső. Osztán ott a ringatóböccsőbe fekütt. Mikor begyűrt, odavót a gyerek. Odavót a gyerek, egészen oda. Akkó anyám az ajtó közű meccet le valamit, meg az ünge állát, onnan is egy darabot levágott. Akkor asztán szennyet tett bele a vizbe és abba mozsdatta meg a gyereket. A gyerek akkor jobban lett. Azután máskor megin gyütt. Apám látta. Mer ugye az ablakok előtt gyütt el teleknek. „Hama, hama, a Lukács kimmt!" Hama odament, befőtte a gyereket. Ha nem tutta kivünni a gyereket, akkor befőtte a gyereknek az egész szemit. Akkor nem tutta megnézni. A régi asszonyok, amikor gyerekágyat feküttek, befirhangóták. Engemet is befirgangótak eccer. Csak eccer. Azután már többet nem. Az olvasót a fejem alá tettík. Akkor az volt. Ollan fejér ruhákkal. Himes lepedőknek monták. Avval. Ugyanavval, amit a koporsó alá tettek. Más ruhát is vettek oda, mer az kevés vót egyedül. 405