Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Akkor mégegy vót itt. Ais a szomszédunkba vót. Annak meg az árokba, a ház előtt teli vót az árok vizze és abba kellett neki lovagúnyi. Az asszony meg rajta űt. A baszorkány. De az is tutta, hogy kicsoda. És igen bátor ember vót, és ment az asszony vizér másnap. Ű meg fogta a kést, meg neki, hogy mingyá agyonszurgya. És az asszony a kúton átugrott. Úgy futott haza. Többet nem bántotta. 166. TÜZES IGASZEG Hát aszongyák, hogyhát úgy ebaszorkányoszták a teheneket. Hát, mikor a szomszédba a tejet, vagy valami, asztán leföjte a másik, osztán ü is ment kérni. Asztán mikor arra kerüt a sor, hogy megin mennek föjni, meg nem vót tej. Csak akkor észrevették, hogy kinek attak. Asztán kérdesztek egy bácsitú tanácsot. És aszonta, hogy ebaszorkányoszták. Kérdesztek egy tanácsot, mit kő vele csinyáni ? Asztán akkor a csöpögőre, ahogy kümennek, oda jó megtüzeznyi az igaszeget. Osztán oda belecsöppentem egy tejet, egy csöpp tejet. Azután forró tüzes igaszeget, amit pirosra jó megégettek, asztat a csöpp tejre oda jó rátúni. Asztán azátal kisütötték annak az egyénnek a szemit. Ha férfi vót, vagy fejérnép. Nohát hibája lett neki elég nagy. Hát bejáró, meg ászt a tejet is vütte. Hát szabad nekik evünni, de hát akit tunnak, hogy körübellü ijjet meg tud, annak nem örömöst annak neki. Tuggyák, hogy valami kárt csinyál a házba. 167. A BORJÚ MEGRONTÁSA Ja, egyedü vótam itthol. Asztán vót egy borjus tehenünk. De a borjú nem nyitotta fő a száját. Nem tutta fönyitnya. S ejitten mindig vót egy ház. Oda ementünk és az asszonnak mesétem, hogy mi van. Hát az monta, hogy miccsinyájjak. Egy vödör vizbe tegyek, egy vödörbe tegyek vizet, s foggyak három szenyet. Nem parázslót. És kő mondani: „Kalap alá, fejkötő alá, kendő alá." Akkor megtunni, hogy mellik rontotta meg. A kalap a férfi, a fejkötő a lány, a kendő meg asszony. Hát én megcsinyátam. Dehát fétem, ha valaki íppen gyön, mast mi lesz. Ténleg. Velláva mentem az istállóajtóhol. Ha valaki jön, hát agyon ke szurnyi. Hát fétem. Ténleg hátha a baszorkány. És megcsinyátam és abba a vizbe meg lett a borjú mosva. Ki rontotta meg, ászt má mégse tudom mast má. De jezis, mikor szépen lemostam, minden, aszongya, félórájig várgyak, eresszem le. Én ténleg leeresztettem. A borjú fölnyitotta száját, meg szopott. Mindön röndbe vót. 168. FEKETE KUTYA ÉJJEL Egy asszony a falubú szóve evót egy rokonnyához. Osztán akkor bement hozzajok. Hát eszokott mennyi, mer az urának a tezsvergye vót. Osztán beszégettek mindenfélit. Egyiknek se vót itthon az ura. Osztán má monta: „Na, most ideje hazamennyi." Mer a leánykáve vót. Na, mast hazabattyog. Amikor küment, kikisírték vagy nem kisírték, vagy má késebben mentek ki utána, hát nem tudom. De asztán mikor küment az ajtón, hát otbenn igen-igen nagyon ekesztek nevetnyi. Asztán asse tutta, hogy mas mien nevetnek. Csak nagy nevetés vót öttbenn a konyhába. Asztán mondom, nemsokka kimentek utána. Gondúta, hát telekrü előbb ér, emegy telekrü haza. Mer úgyis künn, a közbe kellett kümennyi. Hát úgyis a teleken lakott. Meg együtt lenek a teleken. Föllü eccercsak, mire hogy odaért vóna már nemsokára a házukhó, eccer csak ott út, teljesen az útba, egy nagy fekete kutya. Egy igen nagy. Gondúta, észt a nagy kutyát ü kikerüli, hát csak ne báncsa. Hát még hogyan küakargya kerűnyi, mer ott a gyalogúiba űt, ahogy küakargya kerűnyi, megin odábbűt. Ippen abba az iránba, ahun akart megin mennyi. A leánykát főfogta, amellik vele vót, főfog402