Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Igye, hát a komasszonya hozott neki ennyi. De hogyha valaki vidéki, pláne egy öregasszony, ment be a házbo véletlen látogatóba, a gyerekágyas asszonyt meg se nészhette. Ez azért volt, hogy a boszorkányra mentes legyen. És éjjé szokták megnyomni ügyi, azok a baszorkányok ászt az illetőt. És aszonták, hogyha akkor, mongyuk, hogyha az asszont megnyomták és a férfi ászt észrevette, a férfi, én nem tudom, mit kellett az ajtóhoz vágni, valami ruhadarabot, akkor a baszorkany küment a kucslukon vagy nem tudom, hol. Odavágott valami ruhadarabot. Na, mast kellett keresnyi. Hogy a férfi valahol tálát egy békát a szobába vagy az ágy alatt vagy valahol. Annak a szemibe sót kellett hinteni. Akkor átváltozott a baszorkany. Hát, ij

jet is vót, akkor fogott. De, hát én nem láttam, meghat nem is hiszem ugye, hogy vót. De, hat ijjen vót a néphit. Nem vót akkor naptár, hogy olvasni túrtak volna. 393