Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Na, most kezdi a bélen a tárgyalást. Sehogyanse tuttak megegyezni. A cigán erre aszmongya a kántornak, hogy vegyék a szájukba úgy, mint tegnap. „Huzzok! Amelliknek több marad, legyen az a darab az üvé." Mast a cigán is, a kántor a szájába vették a béllet. Keszték húzni, húzni. Repegették. Eccecsak a bél eszakatt. A cigán is beütötte a falba a fejit és fölébrett. Akkor erre a bíró aszmongya: „Cigány, te észtet álmottad!" „No, hát persze, hogy úgy álmottam." És ezzé vége vót a disznólopásnak. 94. HOGYAN IMÁDKOZIK A CIGÁNY? A másik cigány meg a plébánossá vót nagyon jóba. A plébános úr tanította mindenféllire, a hitvallásra, ami csak a katolikus egyházba előfordút. A cigánt nagyon jó betanította. És a cigán mindig imáccság közbe mindig valamit csak közbeszót. Kérdezett a paptú s utóbb má a pap megharagudott és aszmonta neki: „Tudod mit, cigány? Most má ennyire kitanítottalak, most ecce fogadd meg asztot nekem, hogy tucc-e imádkozni, hogy nem gondúsz semmi másra, csak az imáccság van az eszedbe. Akkor neked odaadom a szürkelovat, amit mindig úgy akarta és szerétté." Hát a cigán megfogatta, hogy ü megtanul úgy imádkozni. Nem? Hogy nem gondul semmire. Ecce megin megy, jelentkezik a papná, hogy ü most má tud úgy imádkozni, hogy nem gondul semmire. Most erre a pap is megdöbbent, hogy most mégis a szürkelovátú mekkel vallani, odaggya a cigánnak. Hát nekike annyi. „Hát, cigány, csak imádkozz!" Nem? „Ha betudod bizonyítani, hogy nem gondúsz semmire." A cigán egy darabig imádkozik. Eccecsak ászt kérdezi: „Plébános úr, a sekeret is odaggya?" A plébános erre aszmongya: „Cigány, elveszítetted a szürkelovat is, mer nem szabadott vúna semmirese gondúnod, te má mégis az imáccságba ászt gondutad, ha a szürkelovat odadom, akkor a szekér is kellene. Hát nem tucc úgy imádkozni, hogy nem gondúsz semmire." Hát nem kapta meg a szekeret se, meg a lovat se. 95. A CIGÁNY ÉS A KERESZTVETÉS A bejárócigány a papná mindig ott szokott dógoznyi. És nem tudott a cigán egyátalán semmit. Még keresztetvetni se. Erre a pap mindig nehesztet, hogy a cigán nemcsak keresztetvetnyi, de még imádkozni se, egyáltalán nem tudott semmit. Erre a pap aszmonta neki: „Tudod mit, cigány? Ha te megtanulod a keresztvetést, Atyának, Fiúnak és Szentlélekistennek nevében, kapsz tülem egy zsák búzát, meg pénszt is adok." No, jó! A cigán az annyira megtanúta a keresztvetést, hogy utóbb tutta. „Atyának, Fiúnak, Szentlélekistennek nevibe." Otthun a cigán jó tutta a keresztvetést. Nem? Emegy a paphó. Eviszi vele a fiját a zsákká a buzájér. Örűt a cigán, hogy lesz búza is, meg péz, hát ü tuggya a keresztvetést. Beállít a paphó. A pap éppeg ebédezik. „Ejöttem plébánosúr a buzájér, mer a keresztvetést megtudom." S a pap erre aszmongya a cigánnak: „No, hát hajjuk, hogyan tudod a keresztet vetnyi." Nem? 366