Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

„A fene egye meg," aszongya, „mi ez?" Ugy magába. Megin odább megy. Megin megpiszkálja a zsebkendőt. Megin megrántottok. Бесе csak kiát: „Emberek, jöjjenek ide. Itt valami baszorkánság van." Kihúzott egy szál gyufát, hogy most megnézze, ez micsoda. Mikor ü a gyufát kihuszta, persze a gyufának nem vót ojjan nagy világossága, hogy műnket a kerítésen tul meglásson. Persze mi akkor kesztük a zsebkendőt húzni, míg ü segiccségér kiabát. A zsebkendő benoszogott a keritésen. Nem? A léc között. Most az emberek innen a fürészfáró a szomszédba ideszaladnak. „János, mi van?" „Ne meséjjetek. Először csak egy kicsiny vót. Megböktem. Nagyobb lett. Megin utánaléptem. Megin odaakarok neki bökni, megin elugrik. Akkó má megin nagy vót. Kihúzok esszál gyufát. Akkó má egy nagy vót, mint egy borjú és a kertlécek között bebujott. Etünt. Nem láttok többet semmit." Most vasárnap mivé vót az egész falu teli ? A templom előtt az egész nép mind errű tárgyat, hogy micsoda boszorkánság van mielöttenk. 87. RONGYBABA ÉS A BOSZORKÁNYSÁG Csinátunk egy rongybú egy babát. Mint ezek a bábuk hogyan vannak. Egész rendes babát. Jó nagyot. Kitömtök. Kézi, lába. Kézit széttartotta, lábát. Es a villangydróton átdobtuk egy spárgán. Az utón kereszti] ment a villanydrót. Most a spárgáve együtt ászt a babát átdobtok. A kertbű tuttok húzni, igazítani. Ugye leeresztettük szépen a földre. Mikor valaki odaért, a spárgát kesztek húzni. Akkor a baba föszalatt a drótig megin. Nem? Ez má megin baszorkánság vót. Nem? Most má a második. Most má nem a fődön jár, hanem a levegőbe. Hát a bátyám annyira zavart benőnket, hogy „Ennek nyomára ke járni, hogy itt micsoda gasságot visztek végbe, hogy má a nép mennyit beszél." Egy este májusi könyörgés vót a templomba. A bátyámnak a kolegasága mindig együtt vót. Talán húszan is együtt vótak. Itt vót Vörösvarott Magyarországról egy villanszerelo. Ennek a Csulaknénak az ura, a Csulak. Itt ának ez a vén zsuppos ház előtt, a híd előtt. Hát persze műnk a babát nem mertük leengenni, mer a bátyám is kosztok vót. Seccecsak a bátyám valamié hazagyütt. Szóvá borotvákozni szombat este vagy a mühelbe valamit csinát. Akkor mű bátorak vótunk. Leengettek a babát megin az útra. És itt vót egy öreg néni. Ez így járt egy hászhó gyerekdajkának. Gyerekekre vigyázott. És ez este szokott mindig hazamennyi. No, most persze az az öregasszon botikát ugye. A botta megy az utón. Mikó odaér, műnk meg a babát leeresztettek, szépen a helbe. Mikor egészen melléje ér, kezgyek mű föhuznyi. Ais kezd kiabányi: „Jézus Mária! Segiccség! Legények, gyüjjenek ide. Itt valami baszorkánság van. Itt vót előttem, meg eiugrott. Nem látok semmit." Hát most a legények mind odaugrottak. Ez a Csulak, a villanszerelo, a Vaxli Jóska, az öccse, a Feri, ezek is együtt vótak a dalárdák majnem mind, hát ezek is most odaszalannak: „Hogy mi van erre?" Hát nincsen semmi. Baterilámpa még nem vót egynekse, hogy fövilágitottak vóna az oszlophó a villanydrótra. No, oszt persze az én bátyám, amék künn van Tárcsán, aszmonta: „Most tuggyátok mit?" Lasan beszétünk. „Most a legényeknek a hegyibeengeggyük." Persze a legények ott állanak, az hirtelen a babát leeresztette. A Gracl Jóskának a fejire esett a baba. A Csulak mellette állott, az a magyarember. Ezek ojjat ugrottak, hogy mintha gumilabdábu lettek vóna. És még ezek a legények is ekiátották magukat. Na, most persze mit ke csinyáni? Ezek emennek lámpáér. Nem? „Most kü kell keresni, akárhogyan van! Ennek a titkát mekke tunnyi, hogy ez hunnaj van vagy micsoda." Nem? Hát persze páron továbbmentek az útszélire. Mink meg má ojjan rafináttak vótunk, mikor a drótra a spárgát fedobtuk. Mer drót itt küment a házunk irányába. Most itt benn az ut közepén vót. Most műnk a spárgáve kesztünk hátramennyi. Fönn ászt a babát husztam hátra. Az utközepirű, az úttestrű má a baba nem is vót látható. Ehusztuk egészen ide a hászhó. Ott akkó a spárgát erősen meghusztok. 362