Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Ő csak ezt próbára csinyáta, hogy ténleg igaz-e, hogy annak a magyaróvesszőnek ojjan hatása van, ami egy év alatt nyől. És ténleg a keresztutnak van valami babonája? Ü csak észtet probata. Ű csak ugye asztot állította, hogy ű többet nem merte megcsinyáni, mert már az utolsó pillanatok voltak neki. Hogy már úgy össze nem esett. És többet nem merte. Ezt ű csak kipróbáta, mert ű is hallotta. Az a bácsi, aki nekem eztet mesélte, az már egy pár éve meghalt. 81. GARABONCIJÁSDIÁK Anyám is sokat meséte, hogy ezek a garaboncijás diákok tényleg léteztek. Ezek jártak házrú házra. Előbb a zsuppfödeles házakbul a pókhálót küégették. Az meggyújtotta fönt a padláson a zsuppfödél alatt azt az izét, azt a pókhálót és leégette. Nem? És az a tűznek úgy parancsút, ahogyan kívánta. Most erősebben égjen, most gyöngébben. És az egész pókhálót leégette. A zsupp nem gyúlt meg. Nem? És valamit kellett nekik fizetnyi. Ugye? Ezeknek a garaboncijás diákoknak. És akkor anyám mindig azt mondta, avval tutták ezek ezt valahogyan regulázni vagy izélni, vezetni, hogy az asszonyoknak bent kellett a sütőtekenyőben valami lisztet hannyi, mikor kenyeret sütöttek. És áztat szedték ki a sütőtekenyőbül és avval tudták ezeket a tüzeket szabálozni. És akkor egy paraszt gondulta magában, hát ü is megpróbálya. Ü is leégeti a pókhálót. De hát üneki is van fönt a palláson sütőtekönye. Ü is vesz kü lisztet. Mert mikor azok kezdtek tüzelnyi, akkor is volt nekik egy acskójuk, amibül egy fehér port küvettek. Ugye? Ahol meggyújtották a tüzet, ott ugye beszórták előbb. De a paraszt is kikotrotta a sütőtekenyőbül a lisztet. Meggyújtotta. Dehát hiában kiabált: „Lasabban égj, lasabban égj !" A ház mindig jobban égett, minig jobban égett. Nemcsak az ü háza, több ház vele leégett. 82. A HÁZIKÍGYÓ ÉS A KISLÁNY Asztal itt mesétek, hogy a parasztasszony ement ki a mezőre dógozni. Yót neki egy kis lányo. Annak mindig a tejet odakészitette. A kislánya főkel ugye reggé, hát a tej ott van neki. Ez a kígyó annyira megszokta, mikor a kislány evett, a kígyó is mindig odament vele. Segített neki a tejet ennyi. S ecce az asszony tejesfarbellit csinát. Nokedlit tett igye a tejbe. És nem tutták, hogy a leánka mér mindig éhes, meg mér mindig ojjan sovány. A leánka mindig soványabb lett. És ecce az annya megin ement otthon és az ablakon megleste, hogy miccsinál a leánka az ételive, hogy hová teszi. Hogy mér nem eszi meg? És ecce, ahogyan az asszon lesi, a leánka feköl az ágybú, odamegy az asztalhó, kezd ennyi. Az édesannya lesi. Ecce csak a padon föcsuszik egy kígyó. Nem? És a leánkáve eszik. Akkor a kígyó a tejet szítta mindig. Sa leánka a kígyónak a fejire vert a kalánnya, hogy „Ne csak a tejett edd. Farbellit is egyé." Nem? Erre az annya berohanik. Látta, hogy most a kígyó van a leánkán. Hogy tuggya Isten, a kígyó rátámad, miccsinál. Sa kígyó eltűnt. Nem? Keresték a helét neki. Sehol nem taláták. Akkor az öregasszon, szóvá a leánkának az annya, ement a paphon. Tanácsot kérdezni. Aggyon valami tanácsot, mer kígyó van a házná, mer ünáluk egy kígyó tartozik. Mindig a leánkáve eszik. Sa pap aszonta, hogy az szellem. Nem lehet semmiccse csinyáni, mer minden háznak van egy kígyója. S hogyha lássák ászt a kígyót, ne báncsák, Mer ha a kígyót agyonütik, a család hamarosan kimúlik. 358