Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

67. A SZABÓ ÉS AZ ÖRDÖG Vót eccer egy szabó. Hát a mindig istenkedett, meg remenkedett, hogy hogyan talakoszhatna az ördöggé. A szabó, hát a szabó. Hát csak ecce megjelent az izé, az ördög a szabóná. Hát a szabó aszongya az ördögnek: „Na", aszongya, „meggyűrte ?" „Meg, meg. Hát mindig izété, pálláztá, hogy szeretné velem talákozni. Hát most megjelentem. Mast mü a kívánságod tüllem ?" „Nahát," aszongya, „sok munkám van. Hogyha megsegítenéd várni észt az őtözet ruhát." „Ha, ha!" az ördög mingyá. „Ha, ha," aszongya, „hogyha elébb evégzed, akkor a téd leszek." A szabó monta az ördögnek. Na, na, mer kérdeszte az ördög, hogy megsegiccsem az izét várni. „No," aszongya, „evühecc, tiéd leszek!" Na jó. Hát az ördög hosszú izé, cérnát fűzött a tüjibe. A szabó megcsak szokás szerint, hogyan szokott várni. Nohát az ördög hosszi cérnát húzott bele. Kiköllött neki az ablakon ugranyi, hogy kitutta húznyi a cérnáját. Beugranyi megin, hogy behúznyi. Hát így a szabó előbb megtutta varnyi az izéjét, a lejbit, mint az ördög. Na, ja, hát jó van. A szabó megvárta az izét, de az ördög nem tutta az izét, a holmiját a szabónak. „Na, ja, hát mast" aszongya az izé, az ördög, „mast én előbb megvártam, mast eviszlek." Ja, a szabó aszmongya az ördögnek: „Ja, nem úgy van az, „aszongya, hogy csak mingyá evünni. Két vagy három izé, fogadás, ellen terminus, aszongya a szabó," „No, hát," aszongya, „mi lesz a második?" Aszongya: „Van egy dunyhám, má nem tudok vele födöznyi, kieresztem a tollat, had levegősüllön ki, aszongya, ha összö tudod mind szennyi," aszongya, „itt vissza bele az izébe, hát akkor. De hát azonkívül, aszongya, még lesz egy harmadik igazi kívánság." Na hát megereszti, az izé küment, küvütte, a szélnek eresztette a tollat a szabó. Ja, az ördög összekaputta a tollat mind. Vissza bele. „Na," aszongya, „ez mast, ez is kész." „Mast," aszongya, „hát mi lesz a harmadik?" Hát kiment a szabó az udvarra, az ördögöt kühítta. Egy jót fingott a szabó. Aszongya: „Fogd meg, köss rá gombot!" Ja, osztat nem tutta megkötnyi, ugye a fingot. Az ördög a szabónak a finggyára nem tudott gombotkötnyi rá. Nem tutta evünnyi a szabót. Az ördögnek cl kel lett mennyi. 68. AZ ÖRDÖG ÉS A CSÉPLÉS Vót egy paraszt, meg az ördög. Hát, a paraszt azon izét, búslakodott, a gabonája, csépűnyi valója vót. No, hát az ördög ement hozzá, a paraszthó. Aszongya: „Esegittem csépűnyi," aszongya, „hogy mit acc vagy mit fizecc, ha esegittem csépűnyi a gabonádat?" „Nahát," aszongya, „mit annak? A felére megosztozunk." Aszonta az izé az ördögnek. Jó van. Esegitette izé, az ördög csépűnyi a búzát. Nohát, aszongya a paraszt az ördögnek: „Tudod mit? Hát mast mellik rakást veszed? A kis rakást vaj a nagy rakást, ha föszórjuk a búzát?" Hát az ördög gondukodott, gondukodott. „Dehát, aszongya, melliket adod? „A," aszongya, „asztot terád hagyom," aszongya, „veheted, amelliket akarod. Melliket veszed?" Az ördögnek monta a paraszt. Na, hát az ördög aszongya, ü veszi a nagy rakást. 349