Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Aszongya nekik: „Hátha fogságba vótatok, itt a lekközelebbi út, itt csak mennyetek, szabadok vagytok." Ü meg osztán kiirtatott. Mindenfélli fegyvereket, kardokat, minden szerszámot. Elérkezett egy szobába. Ottan kádak átak. Egyikbe arany, a másikba ezüst, a harmadikba más. Szóvá hát ott rengeteg vagyon vót. Átkutatott mindent. Fogta a kulcsot, megin a vállára. Bezárta. Evütte. Este, mikor hazahajtott a legelőm, a kulcsot hazavütte. Nem látta senki, hogy ü kulcsot hozott. Ászt bedobta a kerékjászolba. Van egy kis ollan kis vacak épüve benn, amibe az etetést ekiszítik. Ászt hittak valamikor kerékjászolnak. Ott az etetés alá a kulcsot aládobta. Ej, jönnek a cselédlányok fejni. Aláűnek a lányok. Egyik a másikának kijabál: „Hozz edényt, nem fér az edényembe a tej." Hát ünálla egy tehén többet adott, mint a másikná hat darab. Ezen a királ is ekezdett tűnődni. „Hogy létezik ez?" Hát ott a tej csak folt. Másnap kihajtott. Megin be az erdőbe. Megin főmászott egy fára. Gyütt a másik órijás. Ászt is levágta. Megint ászt a kastélt taláta, amit az egyikná. Mindhárman vótak, mindeniknek kastélla vót. Hát mind a három órijást legyőszte szóvá. Egyforma kulcsot, körübellü egyforma pénz, meg minden. Mindenikbe egy csomó fogoj is. Azokat szabadonengette. Hát ászt akkor eis meglett. Ü nyugottan az órijásországba legetetett. Megin hat hét etet. Eccecsak hazahajt. Mer üneki szokása vót, ha hazahajtott, akkor a városon furullaszóva ment. Hát, mikor hazahajt, a város gyászba van. De ü azér a furulláját csak fújta. Futottak a cselédlányok, szolgák elejbe: „Hadd abba, hadd abba!" Odase hederített semminek. Míg az istállóhoz nem ért, nem hattá abba. Hát asztán vacsoráná előfogták a gyereket: „Mikor látod, hogyhát illen nagy gyász van a házba, te meg itt furullázó ?" „Hát mi újság?" Oszt akkor emeséték. Mikor az édesaptya, hát a királ, megnősűt, egy hétfejű sárkánt fogadott e, vót az országba. És annak megígérte a királ, minden évbe egy tizennyócéves szüzlánt áldozik. Hát, hogy millen üdős vót a lány, ászt nem tudom, de arra a napra, mikor kérte, köllött tizennyóc éves lenni. Hát az egész országba nem vót más lány, mint a királlány, aki arra a napra tizennyócéves lett. Hát ászt gyászullák. E gondúkodott. „Itt valamit csinyáni kő." Egy órává előbb főket, hát mint szokott. Ellátta az állattyait, reggelizett, leengette az állattyajit, lehajtotta a legelőre. Betért egy cukrászhó és vett valamit. Ennivalót, innyavalót is valami üvegbe. Avva kihajtott. Behajtotta az állattyait az erdőbe. Ü meg az erdő széllin megát. Megcsavarta a gyürüt: „Uram, édes Istenem," aszongya, „aggy nekem egy koromfekete paripát és acélpáncél ruhát." Mint kimonta, előtte termett. Feőtöszködött, föugrott a lóra és hajtott hát a sziklabarlanghoz. Katonaság, sok nép hát szóvá kisérte a királlánt a barlang elejbe. De a nép az lennmaratt a hegyoldalba, csak a királ kisérte fel a lánnyát. De ü ferehuszta magát, hogy ne lássa ütet senki. Amikor a királ ebucsuzott a lányátu, a leánnyát megfogta, összeburitotta. Eszméletlen lett, éjeccségébe szóvá. Odaugratott elejbe. Előkapta ászt az italt, ászt a fojadékot és a lánnak a szájábaöntötte. Elévette a sütemént, a szájába dugott. A leány megébrett. „Ne fejj drágám," aszongya, „megmentelek". Hát eccercsak ászt látta, hogy a barlangajtón a sárkány okátta a tüzet. Akkor föugrott a lovára, elejbeugratott: „Gyere ki, ha mersz! Itt vagyok." A kardra rászót. Négy feje leröpűt. Avva visszahúzódott a sárkány. Mer három nap követete. Mindennap négy fejje. Tizenkétfejü sárkány vót. Odament a lányhó. Egypár szót. „Máma szabad vagy." Hát igen örűt a kiráj. Lenn meg osztán paccsógattak hozzá. (Itt tapsol a kezével a mesemondó.) „Éljen a rozsdáskardú vitéz!" Nem tutta, ki legyen. Hát másnap kihajtott a gyerek újra. A lovát, ászt efelejtettem, ászt a szénapajtába tette. Ami a kirájjé vót. Az öltönnyit szinte a három kulcs melli tette, kerékjászolba. Második nap kihajtott. Megcsavarta a gyürüt. „Uram, édes Istenem," aszongya: „Aggy nekem egy szürke paripát és ezüst ruhát." Meg lett. Föőtöszködött, odaugratott. A királ újra kisérte a lánnyát a hegyre. Ott ebucsuzott. Akkor a lány 315