Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

És ezáltal tutta meg a gazda, hogy az ü felesége a pappá jáccott össze. Lefeküttek, nyugottak, aluttak. A feleségit nem bántotta a paraszt. Ement a gyerekké hátra az istállóba, a lovakat, állatokat, ökröket ellátták, mindent. Bementek reggelizni. Aszongya a gazda az asszonnak: „Add ki a ruhámat." Ünnepiruhát szóvá. Az asszon ekészitette a ruhát. Föőtöszködött, fogta a gyereket. Ement a városházára. Az egész vagyonát, mindent, a gyerekre íratott és efogatta a gyereket örökbe. Ráíratta, hogy az asszony ne tuggyon semmiccse pazanyi. Na, oszt a pap úgyse mert többet odamenni. Asztán így végzett. 32. A HAJÓSKAPITÁNY Volt valamikor régesrégen egy hajóskapitány. De angol volt. Hát az évrü, évre mindig csak a tengeren vót a hajóvá. De gazdag ember vót. Egy fija vót neki és egy lánya. De közbe, hát hogy utazgatott erre, arra hát a hajón, eccer véletlen hazakerűt. Szegény felesége már a sírba vót. Meghalt az annyuk szóvá. De már a lánya is jó nagy volt, meg a fija is. A fija, az fijatalabb vót, mint a lánya. Hát a gyerekeitű ebucsuzott. Őneki okvetlen ekő menni, nem maradhat idehaza. „Hát csak vigyázzatok mindenre." És utnakindut. Hajótörést szenvedett. Az egész legénységit mind elvesztette, őneki az volt a szerencséje, hogy valami roncsot ecsipett és avva tudott partrakeni. Hova kerűt? A vadak közé, benszülöttek közé. De nem az igazi vad, amit sokszor az ember hallott. Ezek ha europaji fejérembert eltuttak fogni, az őnekik annyit jelentett, hogy az Isten jelent meg nekik. Ők igen nagy becsbe fogták hát az öreget. Nem volt tulöreg, de jó középkorú. És a világon annak mindent amit csak tuttak azok a bennszülöttek, meghortak. De, hát sok törzs azon a területen, asztán ezek a törzsek is maguk között mindig verekettek, háborusztak, minthát itt minálunk. A szegény hajóskapitányt egy mérges toll ecsipte. Mer akkor mind csak ezekké a nyilakká lődösztek. Hát tutta, hogy ővele vége van. Hát ott kiatta ezeknek a bennszülötteknek a parancsot, hogy a kincset ide és ide rejcsék el. Talán lesz szerencse, hogy a gyermekejinek tuggyák juttatni. Most parancsát dugókat, amit hát mi dugasznak mondunk. Nem? Abbú csinyátatott, hogy mennyit, mennyitse? És ászt a tengerbe dobatta. De a dugasz kétféle volt. Egyik hamis, a másik hát jó. Hogy valaki majd a dugaszokat megtalálla és avva értesitik a gyermekejiket. Szintén arrú a környékrű volt egy másik hajóskapitány, aki ténleg elcsípte, de a hamis dugaszt, nem az igazit. Savvá próbákozott a kincset főkeresni. Ennek a két tezsvérnek meg egy hajóslegény vitte a dugaszt. Az megtaláta a másikat. Hát a gyerekek tudomástvettek az egész dologrú, hogyhát az aptyuk eveszett, de ebbe értesíti. Azon hát rajta vót, azon a dugaszon, az igazi talizsma, amit hát régente montak, valami nyakérem. Mast hát a leány is gondúkodott, a fiju is, mitévő legyenek? Megpróbállak, talán sikerül. Kimentek a tengerpartra. Véletlen voltak ott. Több. Kikötve. Hát egy fijatal hajóskapitányt mekkérdeszték, ha nem vinné el őket ide és ide, a kék hegyekhöz. Ölég az hozzá, ők nemhogy elvigyék, hanem egy üdőre főbérelték ászt a hajót, hogy ükét hát vigye oda. Hogy legénységgé együtt, ők mindent megfizetnek. De itt is megtörtént a baj. Csak az vót a szerencséjük, hogy má közelettek úgyis a kék hegyekhöz, hajótörést kaptak. De hogyan? Mer az a hamis kapitány egy fijatalabb fickót, hogy erre a hajóra aggyá ki magát hajóslegénnek. És ez a gépezetekbe mindenféle kutyaságokat csinyát. Azáltal szenvettek hajótörést. Hát roncsok kerűtek ugyebár, hogy partraszátak. Nem az egész. Pusztút e közülük is elég, de hát ük partot tuttak érni. Az első a fegyver, amit menteni lehet a hajókon, merha fegyver nincs, akkor tehetetlen az ember, akkor se ílelem, se semmi. De, ha fegyverök van, tölténnyök, akkor tud magának éllelmet szerezni. Hát abbú sikerűt neki egy mennyiséget hát kivinni. Hát osztán a szárazon mászkátak. Eccercsak hát a hajóskapitány kijelentette, aszongya: „Más mód nincs, körükő kutatni mindent." Csinátak egy tutajt és a tutajjá mentek. De bekövetkezett az éhség. Semmijök se vót. Hát az öreg