Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Az ördög ászt is megcsinyáta. Elfaragott mindent. Gyütt a harmadik nap. Jóreggelt köszön az ördög: „Mi lesz a harmadik?" A felesége odaugrott. Aszongya: „Te, a harmadikat én adom fö." „Nem," aszongya a paraszt, „mit tucc te?" „Na, majd én elintézem." „Hát csak tégy, amit akarsz," aszongya. Bélenyút, kihúzott egy szál szőrt. „Nézz ide," aszongya, „ördög, ez girbe-görbe, de nemcsak ászt, hanem észt mind," aszongya, „holnap reggelre ollan egyenes legyen, mint a gyertya." Hát az ördög huzigáta, huzigáta. Ászt az egy szálat se tutta egyenesrehuzni, mer ménné többet babráta, annájobban összehúzott. Hát így a parasztnak meg lett a kegyelem. Visszament az ördög. Emonta hát a cimborának. „Gyáva fickó vagy," aszongya. „Eriggy vissza. Most kezdődik az aratás. Mast csapd be." Hát az ördög ement a paraszthó. „Visszajöttem," aszongya. „Idekűdött aratni." „Hát jó van," aszongya a gazda, „hát hogyan egyezzünk meg az aratásra? Mer pénzem," aszongya, „nincsen. Hát más formába." Jól van. „Rozsná," aszongya, „a nagy garmada az enyém," aszongya a paraszt, „a kicsi a tijéd." Az ördög beleegyezett. „A buzáná a kisgarmada lesz az enyém, a tijed a nagy. Az árpáná a kisgarmada az enyém, nagy megén a tijed," az ördögnek. „A zabná is a nagy." Hát az ördög learatott, kicsépűte. Hát mikor az izére kerűt a sor, az ördög átlag csak a pelvát kapta, mer a szem mind a paraszt izéte magának. Mer a buzáná is nagy vot az a sok pelva, mer az árpáná is. az a sok klumpert, meg a zabná is a sok pelva. A rozsná meg kevés volt a pelva. Hát így az ördög becsapódott. Pelváér learatta. Hát az ördög ement. Többet nem kííttc a cimbora érte. így a paraszt megmenekűt. 22. A KÁRTYÁZÓ JUHÁSZ Hát utána. Vót egy juhász. Kint legeltetett. Arrament az ördög. Aszongya neki : „Pajtás, aggy egy kis alamizsnát." Az ördög kért a juhásztú. „Tessik heletfoglalni," aszongya. Kinyitotta hát a tarisznyáját, kipakút. Szalonnát, kenyeret. „Más nincs." Meg egy kulacsot, egy kis italt. „Na," aszongya, „tezstvér, látom, hogy szomorkocc a juhaid körű," aszongya. „de böcsületes ember vagy. Megsajnátá, attá ebédet. Hát én rajtad akarok segíteni, hogy megszünnyön a juhászat," aszongya. „Ha elfogadod, amit én föladok?" „Ha lehet, el." Az ördög kinyitotta a tarisznyáját, kivett egy pakli kártyát. „Na," aszongya, „észt neked adom. A világba akárhova mész, az akivé te jáccasz, annak a pénzit te elnyered." Adott neki egy pálcát, meg egy tarisznyát: „Ha valakire haragszó, csak mond a tarisznyának: Mars hinein! Osztán a botta üzsd." Eis meg van. „Hát a harmadik," aszongya, „hét évig neked nem szabad az orrodat megtörűni. Akárhogyan folik, Hét évig nem szabad hajatvágatni és hét évig nem szabad megborotválkozni, sem mosakodni." A juhász beleegyezett az ördögnek az izéjibe. „Hadd itt a juhaidat, meg menny," aszongya. „Kerűd a szerencsédet." Hát a juhait otthatta a juhász. Ement. Elérkezett hát egy hászhoz. Betér. Üres. Senki sincs, egy lelök sincs. De se ágy, semmi nem vót. Ott szalmazsák a konyhán. Lefekűtt. Kabáttyát odadobta vánkosnak, asztán etelepűt.