Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

(Vejével, aki tanító volt, nem sikerült egyetlen felvételt sem csinálnom. Amelyik pillanatban bekapcsoltam készülékemet, nyomban elállt a hangja.) Az első időben mindennap rendszeresen leírtam szalagjaimról az elhangzottakat, kiértékeltem eredményeimet. Ez fontos is volt, mert nem egy bizonyos témáról beszélgettünk, hanem sokoldalú emlékezésekről, a falu életéről. Kivétel nélkül mindent felvettem. Hamarosan megtaláltam azokat a személyiségeket is, akik mint hagyományőrzők vagy az azt változtatók, a közösség életében fontos feladatot töltöttek be. Változatlanul folytattam Jani bácsival való „információs beszélgetéseket", de közben kapcsolatot kerestem a kiszemeltekhez is. A már említett Gaal (Mundi) Jóska bácsi, a falu ezermestere, aki gyerekkorában nyomorékká vált és asztaloskodva kereste meg szűkös kenyerét, központi személlyé vált a felnőtt férfiak életében. Műhelyén belül beszédes embernek mutatkozott. Mivel sokan jöttek össze nála, sokat hallott, a falu belső életét ismerte. (Bővebbet majd az egyes személyek leírásánál tudunk meg róla.) A másik igen fontosnak tűnő személyiség Csulakné, Bába Róza volt. Gyógyítóasszony, koszorúkötő, verselő, író, aki a nők életének minden problémáját ismerte. Már Győrök Jani bácsi elbeszélései alapján sejtettem, hogy ő a falu szellemi forrása. Kettejükkel igyekeztem összejönni, de közben kiépítettem általános kapcsolataimat is. Az utcán, a boltban egyre gyakrabban jutottam futólagos beszélgetésekhez. Az igazgató-tanító, Farkas József, segítségével sikerült egy tánccsoportot alakítanom. így összekerültem az életbe belenövő legaktívabb fiatalokkal. Rajtuk keresztül találtam meg az utat családjukhoz, szüleikhez is. A néhány példából a látható, hogy egy hosszabb ideig tartó monografikus kutatást készítettem elő. Januárban érkeztem meg Alsóőrre. Ez a hónap, azaz a tél közepe, igen alkalmasnak mutatkozott. Az őszi betakarítási munkák fáradtságát már kipihenték, a nyugalom unalmassá vált, s így mindenki örült a beszélgetéseknek. A farsangba érve egymást érték a bálok, amelyek központjában a. farsangvasárnap és hamvazószerda közötti napok álltak. A hagyományokban gazdag program középpontjában a „fogadók", azaz a falu első legényei feladataikat a közösség tagjainak segítségével, azok állandó kritikus ellenőrzése alatt oldották meg. Ebben az időben a faluban mégsenkinek sem volt fényképezőgépe. Ez előnyömre vált. Szorgalmasan fényképeztem és egyre gyakrabban kérdeztek, hogy kaphatnának-e a képekből. Ezeket személyesen vittem el az egyes családokhoz. Ilyen alkalmakkor leültettek és az illem szerint, hosszabb ideig elbeszélgettünk. Megismertük egymást, megszűnt az idegenkedés. Amikor az egyházközség előadótermében magnómmal lejátszottam a karácsonyi misét, összekerültem a falu hangadó asszonyaival. 22