Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

„Na, Péter, egy krajcárér," aszongya, „lusta vótál lehajúni, most egy krajcárér tisszer lehajútá" aszongya. Megjárta a Péter. h) Na, hát a Péter nem zúgolódott. Hát mentek tovább. Elérkesztek megin hát egy másik kösségbe. Jézus aszongya: „Itt nem hálunk meg," aszongya, „elmegyünk a következő kösségbe." Hát azok mentek. Útközbe egy csárda vót. Szót benn a zene. (Nem a zene, tévettem.) Rikogattak, danótak, vertek. Az üvegeket szórták. „Ereggy be," aszongya a Jézus a Péternek, „nézd meg, mi van itt." Az ácsok mulattak. Hát a cimbalom meg a hátára termett a Péternek. Hát az ácsok ekapták ott a Pétert. Ráncigáták: „Húzd rá cigány!" Szekáták jó, mer a Péter nem tudott semmit róla. Jó agyonverték a Pétert. Jó agyonverték. Hát az úgy mászott ki a csárdábú. „Uram," aszongya, „büntezsd meg ezeket, engem csaknem agyonütöttek." „Hát micsoda büntetést szabná ki az ácsoknak?" Aszongya: „Uram," aszongya, „aggyá vascsomót a fába, hogy a szerszámuk kicsorbullon, ne tuggyanak faragni," aszongya. „Ó," aszongya, „Péter, te igen sokat kívánsz, ászt nem lehet. De megbüntetem ükét," aszongya, „facsomót adunk bele nekik." Hát azelőtt a fába csomó nem volt. Hát a Péter miatt a Jézus megbüntette. Azúta vannak az ágakná azok a kémén csomók a fába. Az hát az ácsoknak a büntetése. Oszt akkor abbamaratt. Vége lett. 4. AZ ARANYMADÁR SZIVE Hát volt valamikor két fiutezsvér. Az egyik aranymíves volt, a másik meg szegény favágó. A favágónak volt hét gyermeke, az aranymívesnek egyse. Hát a gyerekek mindig az ángyukon lógtak, hogy egy kis harapnivalót kaptyanak. Ami maratt ugyebár, azok elfogyasztották. Hát a favágó kinn vót az erdőn és látott egy aranymadarat. Aranytollú madarat szólva. Annyira hajszuta ászt a madarat, de hát megcsipni nem birta. Hanem egy szál tollat elcsípett. Ászt elvitte hát az öccsinek, az aranmívesnek. Kapott érte abba az üdőbe ezer forintot. Azér a szál tollér. Aszongya az aranymives a báttyának, aszongya: „Te, Jóska, ha ászt a madarat nekem meg tudod fogni, feli vagyonomat átadom," aszongya. Hát jó van. Megy egy-két napra ki az erdőre. Mindaddig hajszóta azt a madarat, míg elcsípte. Át is atta az öccsinek. Meg is kapta a jutalmat. De annak a madárnak az volt a tulajdona, aki annak a szivit megeszi, annak mindennap a fejje alatt, ha fölébred reggel, egy arany van a feje alatt. Hát észt a favágó meg nem tutta. Hát a két idősebbik fickó, ezek rettenetes jártassak voltak hát a nagybácsijukhó, az ángyukná vótak a konyhába. Belekukucskátak hát a fazékba, hogy mi van benn. És éppen ászt az aranymadarat főszte az urának. Ezek belenyútak. Hát a két gyerek megette a madárnak a májját vagy a szivit, akarom mondani. A favágónak a két fija. Hát, rendbe van. Most az asszony nem tutta, mitévő legyen. Ement hátúi a szomszédokhoz. Vót egy kanárimadarok, ászt megvette és annak a szivit tette bele. Meg is ette az aranyműves, de arany nem termett. De a favágónak a két fijának, mikor az annyok az ágyukat bevetette, mingyeniknek a feje alatt ott volt az arany. Hát észt igen nagy izébe vette. Nem? Ement a favágó, meg besúgta hát az öccsinek. Akkor észregyütt. Aszongya az aranymives a báttyának, aszonta: „Jóska, rámúd e a két fijadat, mer ezek má az ördöggé jáccanak össze." Hát mitévő legyen? Aszonta a fíjainak: „Pakullatok össze. Itt van puska, kard, valami tőr, puskaport, egysmást, eljöttök velem az erdőre, vadásztok." Hát ollan helre vitte őket, ahol a gyerekek nem ismerték ki magukat. Otthatta őket. Ő meglógott. Hát a gyerekek nem tálának vissza. Hát a két gyerek gondúkodott, gondúkodott. Egy irányt fogtak, meghat menekűtek. De akárhol feküttek, főketek, mindegyiknél az arany megvót. Hát pénzre azoknak szükségek nem volt, mer aranyér kapott mindent. Nahát, már hónapokhosszat mentek. Elérkesztek egy erdőbe. Megy ott elejbek egy nyúl. Kaptyák 224