Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

kendőt lobogtatott, hogy kegyelem. Aszongya: „Haggyák észt, mer amit az Ur csinál, ászt ember nem tuggya. Majd én föltámasztom" aszongya Jézus,„engeggyék szabadon." Hát asztán ementek. Szabadonengették. Erre a Jézus fötámasztotta a leánt is. Und visszakapta a zsák aranyát és egy zsákká még kapott hát a gróftú. Hát két zsák arany. De a zsákok mekkorák vótak, ászt nem tudom. És akkor a Jézus monta: „Most elmehecc, de amit az Úr csinál, ászt ne csinyád utána, mert híjába. Ászt nem tuggya ember." Hát avva a huszár belenyugodott, asztán elment. c) Hát a Péter, meg a Jézus asztán mentek tovább. Elértek egy kösségbe. Az első hászhoz betértek, éjjeliszállást kérni. Nem volt más senki a háznál, mint egy asszony. „Uraim," aszongya, „nekem nincs helem." Hát az ura meg hatpár ökröt hajtott vásárra. Hát a hatpár ökörnek a helin az istállóba csak lett volna annyi hely, hogy két ember megfért volna. Nem adott nekijek. Elmentek a szomszédba. Ugyan ott is az asszon vót. A férfi ott is evót a vásárra. Az az istállóba csinyát nekik szép helet. Bement, meg kinyitotta a sifonyert, kivett egy vég vásznat, mint hát régente szokás volt. Odament az asztalhó, ekeszte ászt mérni, hogy mennyit vett ki, hogy nehogy talán az éjjé loptyanak, hogy tuggya, mennyi hijányzik. E készítette a dunyhát, vánkost. Mindent adott nekik. Hát íjje a Jézus megszól lant: „Te, Péter," aszongya, „mivel hálálluk meg ennek az asszonnak, hogy illen jó ágyat adott?" Péter ászt feleli rá: „Uram," aszongya, „én legjobbnak tartanám, amit ekézd reggé dógoznyi," aszongya, „ászt végezze egész nap." Hát a Jézus beleegyezett. Hát főketek időbe, hogy továbbmennek. Az asszony meghallotta, hogy ezek má kimennek a follosón. Föugrott az ágybú, ki, meg a vásznot fogta, be a szobába, meg az asztalhó, meg méri hát. Hát az egész nap mérte ászt a vásznat. Ollan hosszú lett, annyira megnyőtt. Hát igen boldognak ereszte az asszony magát mer az ucca, minden teli volt vászonnya. Hát ejött a másik este. Elmentek a harmadik házba. Ott a faluba jártak. Persze, az má tutta, hogy ez miccsinál. Hát ű is úgy csinát, mint a szomszédasszony. Jó ágyat készített. Ais ám a vászonnya izéte. Hát ott is a Pétert kérdi: „Mivé hálálluk meg ennek?" „Amit ekézd, végezze hát ez is egész nap." De ott hát mekkésett az asszony. Ehamarkotta. A tojáskereskedő kijabált a faluba. Az kinyitotta az ablakot. Egy zsombor tojást meg az ablakon. Az meg egész nap a tojást olvasta a kereskedőnek. Annyira eszaporodott a tojás. Hát az nem vászon lett, hanem tojás. Hát jó van. Észt az eső asszony, ahun bennvótak, irigylette. Elment ezekhö a házakhó, meg megkértte, hogyhát ha vissza tálának térni, hogy űhozzá kűggyék. Hát úgy is lett. Ahhó az asszonyhó tértek, aki a tojást olvasta. Harmadik este. Hát az megmondta, hogyhát ez itt vót, ha lennéjek szívesek, öhozzámenni, alunni. Hogy van hel. Ais a vásznat készítette el. Hát éjjé kérdi a Jézus Pétert: „Hát ennek mast mivé hát?" „Amit ekézd, hát ászt végezze egész nap." Hát az asszonra meg az éjjé rékerűt az apró. Kiszalatt a klozetra, hogyhát evégzi hamar, hogyha mérni kő a vásznat, ne köllön. Az egész nap a klozeton űt, hogy az egész falu má teli vót fossa. Annyit fosott. Megjárta. d) Asztán továbbmentek. Elértek hát egy másik kösségbe megint. Mennek. Hát a kovácsmühel. minthát szokják mondani, a kovács ott vasalt. A táblára ki van irva: „Mesterek mestere." Aszongya a Péternek a Jézus: „Gyere," aszongya, „talán főfogad bennünköt. Jelentkezzünk kovácssegédnek." Hát odamentek. Aszongya a mester: „Uraim," aszongya. „nem tudok segédet tartani, kevés a munka." Hát hatták. Elmentek. Ászt a lovat az illető evezette. Gyün egy másik, a lovát hogy megvasanyi. Hát a Jézus, meg a Péter odamentek. „Hát, mester úr," aszongya Jézus, „hadd vasallam meg észt a lovat én. Nem kérek fizetést," aszongya,,,csak szeretném észt a lovat megvasanyi." „Rendbe van," aszongya, „hát csak tessék. Rászót a Péterre, aszongya: „Vedd fő a lábát." Jézus fogta a bicskát, térdbe lemeccette a ló lábát. Bevitte a mühelbe, meg a satuba tette. Lefaragta a satuba egymásután, ászt föszegezte a vasat. Kivitte, odaragasztotta a lábat. Vette a másikat. Mire a mester megvasata vóna, ű talán tizet is megvasat volna, 222