Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

28. MEGLOVAGOLÁS Ebben a fejezetben azokat a hiedelemmondákat foglalom össze, amelyekben a boszorkányok mindig egy férfit, általában legényt megnyergeltek, és lovagoltak rajta. Ezek a történetek Burgenland területén mind a három nyelvcsoportnál ismertek. A magyar anyanyelvű lakosság körében a falvak lakói és a majorbeliek is egyaránt mesélik. A mintegy negyven feljegyzett mondára jellemző, hogy az alvó legényt lovagolják meg. Legtöbbjében az áldozat nem tudja, mi történt vele, és egy másik férfi, munkatársa vagy gazdája világosítja fel. Ez teszi a boszorkányt ártalmatlanná úgy, hogy meglesi a közeledő boszorkányt, a legény számára szánt nyerget kitépi kezéből, az asszony hátára veti és egész éjjel azon lovagol. Az idevonatkozó mondák többsége ma már kizárólagosan az elbeszélésanyaghoz tartozik úgy, hogy semmiféle hiedelemkapcsolatuk sincsen. Egy részük azonban mégsem szakadt el teljesen a hitvilágtól. így pl. Rotenturmon (Vörösvár) teljes meggyőződéssel mondták el, hogy: „A boszorkányok elcsípték a legényeket és így egy tüzes lovuk lett. Az egész éjjel tüzes nyereggel, és gyorsan föl rá! A legényre. És gyerünk! Lovagoltak. És azoknak kellett egész éjjel. És reggel felé hozták haza, amikor világosodott. Akkor aztán egész ki voltak merülve, és semmit sem tudtak róla, mi volt az éjjel. Azok csak lovagoltak, lovagoltak a tüzes lovon." (1965.) A boszorkányhiedelemmel kapcsolatos az a történet is, amelyben a kamrában alvó suszterlegény éjjel macskanyávogást hall, és amikor több napi keresés után a kádban egy fekete macskát talál, azt keresztül szúrja a vasvillával. A mester figyelmezteti segédjét, hogy vigyázzon, mert mivel ő a boszorkány lányát elhagyta, és az anyja most megbosszulja magát. Hogy éjjel ne maradjon egyedül, bent alszik gazdájánál. A mester később elmondja neki, hogy ő megleste, amikor a lány anyja keresztül szúrt lábait kente. (83. sz.) Az elmondott szövegben a meglovagolás nem fordul elő, és így ennek részletezése is feleslegesnek látszik akkor, ha nem tudjuk, mi lett volna a fekete macska képében elbújt boszorkány bosszúja. A későbbi beszélgetés során mondta meg az elbeszélő, hogy ez a bosszú a megnyergelés lett volna. „Az természetes, azér vitte be a mester magáhó. Akkor az nem tud neki semmiccse ártanyi." (Phon. Arch. Nr. В 6490.) Számomra világossá vált, hogy aki bent él a közösség hiedelemvilágában, nincs szüksége annak részletezésére, hogy mit akadályoz meg a védekező eljárás, s éppen ez a tény bizonyság arra, hogy a meglovagolás, legalább is az idősebb korosztálynál 1962. körül még a hiedelemhez tartozott. A szalónaki (Schlaining) változatban („Kisködmön" 96. sz.) a férfi megsértette a boszorkányt, és az bosszúból lovagolja meg. Itt nem a nyerget, hanem a kantárt dobják az ártóra. A Tétényről (Tadten) származó változatban („Kisködmön" 138. sz.) szintén nem a nyerget, hanem a „gatyamadzagot" kell a boszorkányra dobni, aki ekkor elveszti erejét és nem tud a kovácslegénnyel a Gellérthegyre lovagolni. A 160. sz.-ú elbeszélés (Alsóőr-Unterwart) még a hitt hiede192