Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Az más kérdés, hogy arról az öntésről, amit tejviveskor látott én semmit sem szóltam, mert az is az én köcsögömből származott. Az öntés kizárólag a betegség lemosására és annak a víznek kiöntésére vonatkozik, amellyel a betegséget valaki átveszi. Ha senki sem megy át rajta addig, míg megszárad, megmarad a betegség. Igen világosan megkülönböztetik a vízöntéstől, azaz attól, ha valaki után vizet öntenek. Ez a rontó erejűnek vélt emberrel kapcsolatos. „Utánaköpnek, asztat megcsinyájják, vagy pedig tőtnek utána. Előbb korsók vótak, mikor én még ojjan kislánygyerek vótam. Egy korsó vizet öntöttek utána. Tiszta vizet a kútból. Vagy akár a lakásba fövüszik és mingyá utána. Jaja, ászt megcsinyáták több helen. (Phon. Arch. Nr. В 6790/2.) Egy másik adat így említi a vízöntést: „Előbb valahogyan jártak azok a csúnya emberek, ollan kódisok. Azok után szoktak önteni vizet. Utánaöntöttek vizet. Mer némellik ugye tudott valamit előbb, valamikor." (Phon. Arch. Nr. В 6777.) A vízöntés, az utána öntött víz, elvette a rontó személy ilyen irányú erejét. „Ha gyanúba van véve, meg ha tuggyák, hogy úgyis az, akkor utánaöntenek vizet. Mer akkor vége van a hatalmáve." (169/b. sz.) Az öntéssel való betegség továbbadás hiedelmét a majorokban nem találtam meg, a délburgenlandi tájon belül is csak a zárt, utcás településeken kaptam néhány adatot, a szórványtelepülésekben ismeretlen.