Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

15. MEGNYOMÁS A boszorkány jelző számomra gyűjtőfogalom, amelyben minden bent van, amit ugyan tartalom szerint megkülönböztetnek, de ami „amolyan boszorkányság", azaz nem megfogható. Ilyen boszorkányság a megnyomás is, ami egyfajta boszorkánnyal függ össze, amelyik azonban nem azonos a megrontó, az emberből alakját változtatni tudó személlyel. Az általánosan hitt boszorkányt meg lehet „idézni", és így ártalmatlanná tudják tenni, ami viszont a megnyomónál nem lehetséges. A nyomó láthatatlan és megidézhetetlen démon. R. Beitl néprajzi szótárában a Trud címszó alatt írja: „Bezeichnung des dämonischen nächtlichen Drückens." Künzig sem tekinti a megnyomót boszorkánynak és így a „Hexensagen" katalógusába föl sem vette. Dömötör Tekla is külön címszó alatt tárgyalja könyvében. A burgenlandi lakosság, elsősorban az asszonyok, mert a megnyomás kizárólagosan az asszonyok hiedelemvilágához tartozik, külön alaknak tekintik akkor is, ha boszorkánynak nevezik, ám e szó helyett magyar nyelven is sokszor a trúd szót használják. Frau Anna Schmied, gyógyítóasszony szerint: „Na és a drúd, az olyan boszorkányforma volt. És ha a kisgyerekek a bölcsőben feküdtek, a mellükre ült. A gyerekeknek olyan nagy mellük lett. Mindegy, hogy fiú volt-e vagy lány. Ott, ahol a mellük van, ottan húzták és olyan nagy mellük lett. A gyerekeknek természetesen fájt, hogy doktor köllött. De az sem segített. Na, aztán egy olyan öregasszony füveket keresett és azokat valami zsírral dinsztelte és pirította. Ebből raktak a gyerekre és akkor megint visszament. És az ajtó elé zsidókeresztet (Drudenhax'n) csináltak. ( ф zsidókereszt, ill. Drudenhaxen fogalma alatt a Dávidcsillagot értik.) Akkor aztán többé nem jött. Azt rajzolták föl az ajtóra és az akkor nem jött többé. Azt a zsidókeresztet rakták oda az ajtófélfára. Es az anya néha egész éjjel nem kapott levegőt. Csak azt érezte, mintha valaki kezével nyomná, mintha olyan nehéz valami lenne. Nem? De csak éjjel, éjfél körül. Tizenkettőtől egyig. Az éjféli óra. Alvás közben. Ha be is csukta az ajtót, az akkor is bejött. A trúdot nem tudták a szobában megfogni. Az olyan volt, mint egy szellem. Azt nem lehetett látni. A boszorkányt azt látták, állat, vagy más, mint asszony. Azok olyan emberek voltak, mint a bácsikám vagy a néném, vagy a nagyanyám, olyan, mint valaki a rokonságból, az anyósom. Nem? Mindegy, hogy ki volt. A trúdot azt nem. Azt csak éjjel érezték, hogy valami nehéz volt, hogy az nyomta. A jószágnak nem ártott, csak az embereknek." (Phon. Arch. Nr. В 9782.) Leitnerné Vörösváron (Rotenturm/R): „A drúdtól féltek. A trúd ráült a mellére és akkor olyan puha mellük lett. És akkor a tejet is kiszopta. Akkor zsidókeresztet rajzoltak az ajtóra és a drúd nem jött be a házba. Krétával húzták oda. A trúdot nem látták, az éjjel jött, akkor az embereket nyomta, vagy valami." Már ez a két adat rámutat arra, hogy nemcsak az anyát, hanem a gyerekét is megnyomták. Néha azonban csak az anyát, vagy a gyerekét külön is. Mária Kirisits Stinatzról : „Itt korábban mindig mondták, a gyerekem egész éjjel sírt, meg154