Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

megemlített kanász, aki, amikor nem fizették ki a fedeztetésért járó teljes díjat, a gidának négy helyett három lábat varázsolt. („Kisködmön" 49. sz.) Külön említjük meg az ördöggel cimboráló kocsisokról szóló történeteket, amelyek kizárólag paraszti környezetből származnak. Nem uradalmi, hanem paraszti kocsis volt az a két cseléd, akik egymás között arról beszéltek, miért vannak az egyiknek olyan jó lovai, a másiknak pedig, minden ápolás ellenére, olyan rosszak. Az egyik ördöngös volt és azt ajánlotta, hogy karácsony éjjel a templomban fogjon a másik legény „büdösmargitot" (büdösbogár, leveli poloska), tegye egy skatulyába és induljon avval el, de akár milyen veszély fenyegeti is, ne féljen, mert ha megijed, nem lesznek sohasem jó lovai. Ahogy ment, veszélyes szél fújt, mozogni kezdett a híd is és erre visszafordult. Az ördög nem lett a cimborája. (113.SZ.) Az utasra váró falusi és nem urasági kocsis mondja, hogy még az ördöggel is útra kelne, csak jönne valami utas. Az ördög meg is jelenik és kényszeríti, hogy vigyen el egy bűnös papot. Kocsija a levegőben repül és a pokolban köt ki, ahol a pap nyakából ki kell vennie a stólát, hogy az ördögök ítélkezhessenek fölötte. („Kisködmön" 207. és 124. sz.) Ez a legendaszerű elbeszélés Dél-Burgenlandban és Muravidéken az anyanyelvtől függetlenül ismert, de főképpen a paraszti közösségben. 130