Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Megint csak megtiltotta, hogy a majd megjövő boszorkánnyal beszéljenek. Amikor a rontó újra jött, akárhogy is kiabált, nem szóltak hozzá. Egy idő múlva eljött a boszorkánymester és megérdeklődte, hogy a marha meggyógyult-e. („Kisködmön" 50. sz.) Pesti szerint az a mester mintegy huszonöt évvel ezelőtt halt meg. A kérdésnek utána néztem és a következő eredményre jutottam. Hochstrass és Léka (Lockenhaus) között, mindkét településtől távol, volt a hajdani urasági dögmester otthona, amelyik szinte önálló települést képezett. A lakóház mellett meg voltak az istállók, és azok a különböző épületek, amelyekben a dögöt feldolgozták. Ez az üzem még a második világháború után is működött. A dögmester és gyerekei mindkét falu közösségétől elszakadva, csak a családon belül éltek, „tisztátalanok" voltak. A falubeliek este az udvar mellett elvezető úton sem mentek szívesen. A dögmester és segítője, - mindig egy fia lett utódja, - csak akkor ment a faluba, ha valahol egy állat megdöglött és azt elszállította. Ilyenkor hallotta, milyen előzmények voltak, és mivel akarták a bajt megakadályozni. Megismerte a közösség hiedelmét és amikor foglalkozása miatt boszorkányosnak tekintve elvárták tőle, hogy segítsen, ki is elégítette a várakozásokat. Azt tudták, hogy nem ront, mert csak az rontott, aki a házakba ment még az állat megbetegedése előtt. Ő viszont csak annak megdöglése után került oda. Többen megpróbálták arra kérni, hogy tanítsa meg őket mesterségére, a rontás javítására. Egyetlen ilyen kérést sem teljesített. Rohoncon is élt egy hasonló boszorkánymester, aki a falu csordása volt, és javító hírében állt. Sokan látogatták, hívták és ő mindig segített is. A majorbeliek véleménye szerint Pesti Ernő volt az, aki még fiatal legény korában elment hozzá, hogy megtanulja tőle a boszorkánymesterséget, de nem volt elég bátorsága és a felénél abbahagyta. Pesti ezt úgy mondta el, hogy másvalakivel történt meg. A rohonci mester általános ténykedéséről csak azt említette meg, hogy minden rontást jóra tudott fordítani, színesebben azt mesélte el, hogy mi történt a tanonccal. A mesterséget eltanulni akaró legényt a boszorkánymester a kertbe hívta ki és választás elé állította, hogy nyíló szegfű vagy az ott fekvő döglött kutya akar lenni. Ettől a feladattól az úgy megijedt, hogy mindent otthagyott. („Kisködmön" 49. sz.) Ugyanerről a rohonci kanászról mesélte el, hogy az, amikor a kecskét fedeztető asszony a négy krajcár helyett csak hármat fizetett, varázsolt és a gidának nem négy, hanem csak három lába lett. Ez a történet arra enged következtetni, hogy itt a boszorkánymester és az ördöngös pásztor, ördöngös kocsis tevékenysége is egymással összekeverednek. 128