Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

4. BOSZORKÁNYMESTER A boszorkányhiedelem egyik legtekintélyesebb személye volt a boszorkánymester, azaz olyan ember, akit boszorkanyozo képességűnek tekintettek, de nem volt azonos az általánosan hitt boszorkánnyal. Átmenetet képzett a táltos és a boszorkány között. A boszorkány, igen kevés kivétellel, itt rontó, aki ellenségeskedésből vagy személyes haszonszerzés céljából árt a jószágnak avagy embernek és aki a közösségen belül él. A boszorkánymester viszont olyan központi személyiség, aki elsősorban javító és csak akkor ront, ha valaki ezt külön megszolgálta. Amikor a boszorkány rontása ellen már semmiféle ellenszer sem használ, akkor keresik fel lakásában. Ő nem él bent a közösségben, visszavonuló, akit mindenki igyekszik elkerülni. Mesterségszerűen űzi a javítást, ad tanácsot. A délburgenlandi tájon belül két nevezetes boszorkánymester élt, akiket még gyűjtésünk idején is gyakran emlegettek. Az egyik Hochstrasson, a másik Rechnitzen (Rohonc) volt otthon. Az utóbbi már régebben meghalt és így emléke az elbeszélésanyagban is erősen elhomályosodott, a hochstrassi viszont még a második világháború után is űzte mesterségét és így lehetséges ténykedésének leírása. Igen sok esetben hivatkoztak rá, de legtöbben nem voltak hajlandók részletes leírást adni. így például, amikor az egyik háznál valamelyik boszorkány már annyira ártott, hogy semmiféle a faluban ismert ellenszer sem használt: „Hát kettő is ement amiatt az ember miatt Hochstrassra. Az öreg miatt." Részletesebb leírást kaptam az egyik alsóőri férfitől. „Hochstrossra szoktak mennyi, osztán ott ügyi vót egy, aki a baszorkányoknak ellene tudott csinyáni, ellene tudott dógoznyi. Az osztán tanácsot adott annak a parasztembernek, hogy miccselekeggyen és miccsinyájjon. Nem? Kisütik a szemit vagy megfüstülik vagy tuggya fene. Hát ahogy én hallottam, az úgy vót, egy igaszeget megtüzesítettek, ászt osztán a csöpögőbe beleverték. De hát ugye ászt nem tudom, hogy mennyi idejig szokták bennhagyni. Ászt nem árujják e, ászt nem mongya meg senki. Nem? Hát az egészen meg nem vakut, de megláccott rajta. De az is megtörtént, hogy jó agyontutták verni. Hát ugye az ellenkezőt, ellenkezőt csinyátak, osztán ügyi jó everték. Ászt is hallottam, hogy túrót, a tejet ügyi összehatták forrni vagy hogyan csinájják. Ászt nem tudom. De az füstre lett téve. De ászt valahogyan ekell nekik készíteni annak, aki a baszorkányok ellentuttára dogozik. Tanácsot adott ügyi. Asz készíti e nekik. Kifüstüli a szemit, hogy mindig csipás lesz a szeme neki." (Phon. Arch. Nr. В 6423/3.) (Foto) A boszorkányos hitben álló és költői képességű Pesti Ernőtől származik a legrészletesebb leírás, amely szerint egy csajtai parasztember, amikor a tehene nem adott tejet, elment a boszorkánymesterhez és elhívta ide. Az el is jött és felásta az istállóküszöböt, ahol egy fazékban különböző dolgokat, szárított békát is, talált. Elvitte magával, és megmondta, hogy a tej lefejője el fog jönni, de nem szabad egy szót sem szólni hozzá. Harmadnap az el is jött, de megint csak rontott, mert szóltak hozzá. Ismét elhívták a mestert, aki megtalálta az új rontás tárgyait. 126