Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

játmagam is valamikor próbáni, dehát észt csak a plébánosnak a beleegyezésével lehet csak megcsinyálni. Nem lehet, nem tudom, irnix-dirnix, csak ucccsinájjuk. Igye, ha a plébános beleegyezik az egész dologba, akkor meglehet csinyáni. De különben nem." Mint ahogy általában ismert, így a burgenlandi magyar nyelvű településeken is, a lucaszék a boszorkányok megismerésére szolgált. „Hogyha megakargyák néznyi, miilen a baszorkán, ekőmennyi éfélimisére. De lucaszéket kő csinyáni. De ászt csupa faszegge, fábú. És éféli misekor este kell az utolsó szeget beleütnyi. Asztat evüszik, ahol bemennek a templomba, (azaz hátul), akkor oda fólának. Akkor osztán megláttyák, hogy a baszorkán mind hátrafelé néz. Aki a baszorkán, az nem az oltár felé, visszafelé, a népek felé. Asztán monták, annak szarva van. Dehát ez mind mese ám. Asztán úgy mesétek, monta egy: Jaj, a keresztanyámnak legnagyobb szarva van ! Asztán a fiju ollan beteg lett vóna bele azután, hogy se élő, se halott nem vót. Asztán horták mindenhová. Asztán Zalaegerszegen lett vóna egy bábaasszony, hogy az segitett rajta." Egy másik adat csak arról ad hírt, hogyan kell a lucaszéket elkészíteni és mit csinálnak vele a templomban. „Luca naptyán keszték el. Akkor készrecsinyáni. De csak faszegge tutták összeszegeznyi. Vasszegnek benn nem szabadott lennyi. Egyfajta fábul köllött ászt csinyáni. Egy farú. Semmi ojjan cikcakk szárúnak nem szabadott lenni. Csomó sem nem lehetett benn. Akkor ászt a széket megcsinyáta karácsony éccakán. Akkor evitte magávo a templomba, és a szentőtviztartó ahun van, oda letette. Oda fölállott. Mikor a pap az Urat főmutatta, akkor a boszorkányok mind hátranésztek. Errü megtutták, ha a ja boszorkány. Azok nem tutták ügyi, hogy mi készülődött, vagy mi sem." (Phon. Arch. Nr. В 6423/8.) Az elkészítésre vonatkozó adatok bizonytalansága arra enged következtetni, hogy a lucaszéke, gyűjtésem idején már teljes egészében az elbeszélés anyaghoz tartozott. Pesti változatában szabad vasszeget is beleütni, másik adat szerint csak a faszeg lehetséges. Az egyik elbeszélő szerint csak egyfajta fából, egy fáról, másik azt említi, hogy olyan tizenhárom fafajtára van hozzá szükség, amit a víz sodrott össze. Egyik elbeszélőnél mákot szednek fel a templomból hazamenekülő után futó boszorkányok, a másiknál a mákhéjat, az egyiknél egyedül fut hazafelé, a másik változatban legénytársai fogják közre, azok védik és kísérik haza. Az egyik hiedelemmondában szarvuk van a boszorkányoknak, a másikban tollsöprű van a fejükön, a harmadik szerint semmi sem. Aki visszafordul, az biztosan boszorkány. A „Kire marad a kisködmön" с munkám 217. számú elbeszélése egy, az eddigiektől eltérő változatot említ meg. Ez nem Burgenlandból, hanem a muravidéki Kámaházáról (Kamovci) származik. „Szóvá kiment a keresztútra. Lucaszéket csinyát és karácsonyéjje kiment a keresztúton. Ahol a keresztút van és ott leüt. Magának kerített. Arra székre ráüt és kerített. Nem tudom, micsoda botta kerített magának ollan kört, hogy oda be nem mehetett. Egyéves mogyoróvessző, vagy mivé kerített magának és oda nem ment be. Itt vót egy kanász, akire aszmonták, csordásfarkas. Aki akart valami ördöngös dogot keresnyi, az lucanapján ekezdett csinyáni egy széket. A széket csinyáta karácsony éjjelig. Karácsony éjjé küvitte a keresztútra. És a keresztúton kerített magának egy kört, amihöl bellebb nem mehetett a gonosz és ott várta, mi történik vele. Mentek ottan szekerek. 119