Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

is.. A családok, rokonságok, szomszédságok, a szerek közötti feszültség menti meg a közösséget a belső törésekhez vezető konfliktusoktól. Probléma nélküli falutársadalom nem létezett sohasem, sem itt, sem máshol. Nem az egyes személyek érdekei, hanem a „MI" közösség holnapja biztosításának szükségessége írta elő, hogy a belső ellentéteket az együttélők, az egymástól függők közösen, nyilvánosan oldják meg. A falu kultúráját, de minden más közösségét is, nemcsak a „megoldási készség", hanem a „megoldási képesség" jelentette. Aki nem tudott a közösséget érintő problémákkal megbirkózni, akinek nem volt meg a megoldási készsége és ezen keresztül a „mi" megoldási képességét gyöngítette, kénytelen volt a közösségből kiválni. A falu társadalma, minden látszólagos jel ellenére is, egy zárt szellemi és anyagi együttest jelentett. Ez a zárt szellemi és anyagi együttes azonban sohasem volt mereven megszilárdult, hanem a „mi" érdekei szerint állandóan változott. Ez nem zárja ki a személyiségek létezését. Az állandó, mindig megismétlődő belső harcok akarva, akaratlan próbára tették az egyes személyeket és kényszerítettek mindenkit, hogy személyes képességét kifejlessze. Mindenkinek meg kellett találnia személyes útját. Ha ez az út a többség számára nem volt járható, nem volt a falu holnapja érdekében használható, a közösség és az egyes személyiség között nem feszültség, hanem konfliktus lépett fel és végül is mindig a faluegyüttes maradt a győztes. A hagyományos kultúra egyik jellemzője éppen az a tény, hogy sohasem egy konzumáló, hanem, az adott lehetőségeken belül, közösen alkotó egységhez tartozott. Ebbe a belső rendbe mindenki belenőtt. Aki pedig kívülről jött be, az vagy alkalmazkodott ehhez, azaz a belső íratlan törvények szerint élt, vagy konfliktusba került önmagával szemben is. Ugyanez történt akkor is, ha valaki a faluból kiválva egy más közösség íratlan törvényeit vette át és ezeket egy esetleges visszatérés után nem adta fel. Ebből fakadtak Hajnalné konfliktusai. Hasonló történt a hajdani kisfiúból legénnyé felserjedt fiúval is, aki ugyan fizikailag és érzelmei szerint a faluhoz tartozott, de az általános iskola befejezése után szellemileg nem élt bent. Amikor falubeli kedvesével megszakította kapcsolatait, nem volt bátorsága az okot közölni, hanem, önmagában ostoba tréfának gondolva, olyan kifogást hozott, amelyik az asszonyközösség akkori hiedelemvilágát súlyosan érintette. Az ő személyes kultúrájában az már nem játszott szerepet, ami ekkor még a falu kultúrájának szerves részét képezte, egy, az akkori faluökológia egyik fontos faktora volt. A közösség tagjai számára ezeknek a hiedelmeknek egy része szorosan hozzátartozott a termeléshez. Mások különböző változásoktól kiszorítva legfeljebb a kihaló korosztályoknál éltek, avagy hordozói kihaltak és használatuk létalapja, gazdasági, társadalmi és szellemi okokból kifolyólag már korábban megsemmisült, eltűntek vagy átmentek az elbeszélésanyagba, azaz hiedelemmondák lettek. A hiedelemjelenség, amelyik él, amelyik betölt egy funkciót, a termelés aktív részese, és ha az emberi élettel, az állattenyésztéssel vagy az erkölcsi törvényekkel függ össze, végső soron a jövő érdekében hitt és gyakorolt cselekmény. Ha valaki ezeket csak mint, egyes jelenségeket, azaz az adott életformától, a meglevő viszonyoktól elszakított hiedelemanyagként vizsgálja és a funkció aktivitását nem rögzíti, egyoldalú és történetietlen eredményekhez jut.