Gaál Károly: Kire marad a kisködmön? Adatok a burgenlandi uradalmi béresek elbeszélő kultúrájához (Szombathely, 1985)

rekeinek iskolai (elemi) kiképzéséről gondoskodni. A falutól való távolság és a beiratási költségek miatt egyszerűbb volt Pál-majorban éppenúgy, mint a többi olyan gazdaságban, ahol sok cseléd volt, egytanítós, négyosztályos iskolát felállítani. Ez az iskola az oktatásra alkalmas épületből és a tanító lakásából állt (3. sz.) Az iskolaterem egyúttal kápolna is volt. A nagy vonalakban megrajzolt majoroknak az európai gazdasági viszonyoktól függő állandó termelési változása és a település evvel kapcsolatos állandó alakulása, ha különböző formákban is, általánosan jellemző. A talaj minősége, éghajlat és a piac vonzásköre, természetesen egymástól eltérő lehetőségeket írtak elő. Főleg a táj délnyugati részén sok major rekedt meg egy „kényszerkonzervativizmusban". Ugyanakkor az összefüggő nagybirtokegységek egyes majorjait egymástól különböző termelési ágra állították be. A Pál-majort disznóhizlalásra specializálták abban az időben, amikor az ugyancsak Eszterházy tulajdonban levő tadteni (mosontétényi) majort, hűtőberendezéssel ellátva, kizárólagosan tej gazdálkodásra fejlesztették át. Voltak olyan majorok is, amelyek a mai napig még az allódiális formában maradtak meg, mint például a bernsteini (borostyánkő) és olyanok is, amelyek négy-öt családból álló személyzettel a 19. század közepétől feloszlási idejükig kizárólagos külterjes állattenyésztő üzemek maradtak. Ilyen volt többek között a Hanság-major, amelynek ma már csak a romjai állanak. A Lajta-hegység, a Rozália-hegység, továbbá Lockenhaus (Léka) és Rechnitz (Rohonz) vidékén voltak erdőgazdasági majorok, amelyekben csaknem kizárólag ,,Holzknecht"-családok éltek. Ezek az erdőgazdasági üzemek, ma magán vagy állami tulajdonban, a modern technológia legmagasabb fokán állnak. Munkánk kezdetén hangsúlyoztuk, hogy nem célunk az összes felkutatott major, a különböző változatok ismertetése. Erre majd egy későbbi időre tervezett munkában kerülhet sor. Mostani rövid összefoglalásunkban csak azokra a főtípusokra tértünk ki, amelyek az itt élő családoknak, mint hagyományossá vált közösségnek olyan formában az otthont jelentették, hogy a továbbiakban belső társadalmi rétegeződésükről, a lakótelepről, lakáskultúrájukról és az együttéléssel együttjáró kommunikációs-kultúrájukról beszélhetünk. Az együttélő és az egymástól kölcsönösen függőhelyzetben levő családok hagyományos közösséggé válása során mindig kialakultak a belső társadalmi rétegeződés különböző formái. Ezek nem csak az anyagi helyzetből, rendi privilégiumokból fakadtak, hanem a munkából (szakképzettség, feladat, felelősség) is. Az egyes személyek szellemi képessége is kihatott és kihat ma is kivétel nélkül a család közösségen belüli tekintélyére, amely az íratlan törvényekből alakulva szintén szociális rétegeződéshez vezet. Az egyes közösségek rétegeződésük egységében más közösségekkel nemcsak egymásraható viszonyban álltak, hanem egymástól függőben is. A majorok tárgyalásánál is beszélhetünk a törvényhozó, a törvényt végrehajtó és az azt teljesítő közösségekről. Ez esetben a törvényhozó megjelölése alatt a nagybirtok tulajdonosát, illetve az általa teljes jogokkal felruházott jószágkormányzóságot értjük; személyeket, akik kizárólag a tulajdonosnak tartoztak felelősséggel. Már a jószágkormányzóságon belül is megvolt a szociális rétegeződés. Az ettől a legfelsőbb szervezettől hozott törvényeket az intéző és a magasabb fokú kiképzéssel rendelkező gyakornoka hajtották végre. Az eddigi major-irodalom főleg ezt a két csoportot tárgyalta és az uradalom lakóit, a törvények teljesítőit általában csak egy egységes csoportnak tekintette. Legfeljebb az intéző és a béresek között álló, de a béresek közül kikerült személyt, a gazdát 33