Gaál Károly: Kire marad a kisködmön? Adatok a burgenlandi uradalmi béresek elbeszélő kultúrájához (Szombathely, 1985)

össze életem legjobb terepgyűjtőjével, Hajmás Sándor bácsival, aki akkor a múzeum ideiglenes altisztje volt. Mint hajdani tanyai levélhordó, ismert mindenkit és szinte egy fillér nélkül sikerült a múzeum gyűjteményét megsokszoroznunk. Őtőle tanultam meg, hogy nem az egyes jelenségek, hanem a sok jelenség egymáshozkapcsolódása és a mögöttük rejlő okok szabják meg a kultúra együttesét. Ebből, a tapasztalatokból származó meggyőződésből kiindulva, juttam el a kultúrökológia fogalmához és észrevétlenül szociálethnologus lettem. Életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy az úgynevezett kis múzeumot elcseréltem egy nagy múzeummal és átmentem Keszthelyre. Már a szüleim miatt is Zalába akartam menni. A baj csak ott volt, }

hogy közben átmenetileg Keszthelyt Veszprém megyéhez csatolták, ami sokoldalú komplikációkhoz vezetett. A hajdani vasúti kocsira később egy új táblát akasztottak és azon már egy nagyon kanyargós útvonal állt: Bécs—Innsbruck—München—Svédország— Bécs—Burgenland. Kutatóösztöndíjas, majd segédmunkás, éjszakai szállodaportás, meg ez, meg az lettem. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy tapasztalatokat gyűjthessek. Amikor megengedték, hogy egy dél-burgenlandi magyar faluban, Alsóőrön kutathassak, egy hétre terveztem utamat és csak három év múlva jöttem Bécsbe vissza. Gondoltam magamban, ha {már az egyik lábam bent van, becsúsztatom a másikat is. Sikerült és hamarosan Dél-Burgenland minden falujában otthon lettem. Ami gyerekkorom nyomasztó gyötrése volt, ezalatt az állandó nyelvváltást és az abból fakadó konfliktusokat értem, az most javamra vált. Korábban Ausztriának ezen a részén igen felületes néprajzkutatási kísérletek folytak, ma Burgenland Ausztria legjobban felkutatott területe. Bolha lettem a bundában. Amikor az észak-burgenlandi Lorettában egy véletlen folytán dr. Richard Wolframmal, a Bécsi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének ordináriusával összetalálkoztam, meghívott egy vendégelőadásra. Ebből egy meghívott előadói megbízatás fakadt és ennek következtében 1964 óta ezen az egyetemen rendszeresen oktatják a magyar népikultúrát. Amikor először beszéltem a határokon keresztül átnyúló pannóniai kultúráról, sokan igen ferde szemmel néztek rám. Ma egész Kelet-Ausztria pannonizál. Ha el is felejtették a feltalálót, sikerült a Burgenlandi Tartományi Kormányzóság Kultur osztálya és az osztrák rádió egyik munkatársa, dr. Berti Petrei segítségével az első Ethnographia Pannonica Symposiumot megszerveznünk. Az első borostyánkői symposium után vasúti kocsim táblájára hamarosan egy új helységnév került a többi mellé: Zalaegerszeg. Ott került sor a második és a harmadik rendezvény lebonyolítására. Közben vonatom robogott tovább, új állomásokon szálltam rövid időre ki: Bácska, Muravidék, Stejerország, AlsóAusztria. Megkezdtem a háromgenerációs falumonográfiakutatást. Az első kötet, Wolf au, ugyan igen positiv feltűnést keltett, de nem sok barátot hozott. Gyerekkoromban az volt örökké a baj, hogy nem voltam magyar, most az okozott egyeseknél nehézséget, hogy magyar vagyok. Ha Richard Wolfram, Karl Haiding, Ernst Burgstaller, Walter Graf professzorok és a Burgenlandi Tartományi Kormányzóság Kultúrosztályának akkori vezetője, Hofrat Heinrich Kunnert, nem'álltak volna mögöttem, hiába lett volna minden. De megint csak itt a bizonyíték, hogy édesanyáménak volt igaza és valóban egy „Sonntagskind" vagyok. Amikor Richard Wolfram nyugdíjba ment, ha három évi várakozás után is, a lorettoi találkozás eredményeként én lettem utódja. Hát bizony a jakabszállási pusztán nem álmodtam én arról, hogy egyszer még a bécsi egyetemen az osztrák és az európai néprajz ordináriusa leszek. 12