Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
Szűcs Judit: „Egy kovács, nem kovács..." Csongrádi és szentesi kovács életrajzok és műhely leltárak
helyezkedett el. Először ellenőr lett, később a vállalat maga is végezte a járművek javítását. így kezdtek önállóan kovácsmunkát is végezni, lovat patkoltak, gumis kocsik vas alkatrészeit javították. Önálló műhelye 1958 szeptemberétől 1960. januárjáig volt, tanyai kovács lett erre a rövid időre a saroktanyánál (a kiskunfélegyházi úton, a Bokrosra leforduló út kereszteződésében, forgalmas úton). Éjszaka is dolgozott. A kétszemélyes munkákban Ferenc nevű öccse segített. A földtulajdon 1960-ban történt majdnem 100 százalékos termelőszövetkezeti tulajdonba vételével Fekete László számára kovácsként is a téesz tagság lett foglalkozása űzésének formája. Ikerfiai közül az egyik, Miklós mellette lett kovács. Ez a fia napjainkban is a vasas szakmában dolgozik. (A másik fiú faipari mérnök, lányuk aktív sportoló, majd edző lett, ők vidéken élnek.) Nyugdíjba menetele után a már korábban is folytatott mezőgazdasági munkát végezte. Feleségével, Csongrádon élő fiával szőlőföldet művelt. 9 Fekete László életrajza példázza a csongrádi parasztcsaládokból a 20. század közepén kikerülő iparos érvényesülési nehézségeit. Sem a család, sem a kor (történelmi körülmények, háború, szovjet típusú rendszerváltás) nem könnyítik meg a szakmai ismeretek szerzését, anyagi gyarapodást, illetve az önálló műhely állítását csak rövid, átmeneti időre tette lehetővé. Megállapodott munkát adatközlőm és ipara mellett kitartott társai számára is a termelőszövetkezet biztosított. Krizsán Lajos (sz. 1934) Szegváron született kubikos fiaként. Két év múlva édesanyjával visszaköltözött annak szülőhelyére, Csongrádra. Két és fél éves korától nevelőapja Túri István Kéttemető úti határrészen lakó, 22 holdas gazdálkodó lett. A felnövekvő fiú, ha földet akart volna művelni, 4 holdat kapott volna nevelőapjától. De őt a közelben működő Vérségi kovács műhelye érdekelte. Ahogy maga fogalmazta, égett a belem, kéredzkedtem a kovácsműhelybe. Pusztai Mihálynál, a Csongrád, Szép utca 1 szám alatti (valójában a főutca és a Szép utca sarkán, forgalmas helyen álló) műhelyben töltötte 1948-tól 1950-ig inaséveit. Mestere Veréb Gyula Árvíz utcai bognárral dolgozott össze. Télen kocsikat, kordékat készítettek, a kocsik részeit megmunkálásra egymáshoz az inasok hozták, vitték. (Az ipartestületi ülések időpontjáról is láncban az inasok értesítették a mestereket.) Az elkészült kocsikat vásárban adták el. 1950-ben szabadult, apja hívására Szegvárra ment, de az ottani élet és munka nem vált be, ahogy mondta, nem szaporodott a pénze. Tíz hónap után eljött az apjától. Majd Újpesten a Vörös Csillag Traktorgyárban, utána Csongrádon a gépállomáson próbálkozott. 1951-ben a Táncsics Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe hívták. Belépett a 9 A Fekete család részletes történetét még az 1980-as évek második felében készítettem el a Hofer Tamás vezette családtörténeti kutatás részeként. Ebből használtam fel F. L. életrajzát. téeszbe. Az így dolgozó kovácsok a befutó munkákat, javításokat és a ló patkolást végezték. (Itt ráverő cimbora Lantos Farkas volt, aki nem volt kovács.) Majd kitanulva a traktorvezetést, sokat dolgozott traktoron. Ez utóbbit jobban fizették. Sorkatonai szolgálatra Mezőtúrra, a lovassághoz vonult be. 1956-ban leszerelve a Petőfi téeszben kezdett dolgozni. Ebben a téeszben az elnök, Ornyik Sándor a lovak versenyeztetésével is foglalkozott, adatközlőm sok exportlovát megvasalta. Egyre többen lettek kovácsok. Időközben meg is nősült. Sűrűn kérte magát traktorra, kellett a pénz. Az egyik termelőszövetkezetből ment nyugdíjba. Ezután nyitott saját műhelyt. Önálló műhelye berendezésének első ismert tulajdonosa mestere, Pusztai Mihály volt, aki 20 évesen 1916-ban vette, utána 1956-ig, 40 évig használta. (Bizonyára közben vásárolt és maga is készített szerszámokat kiegészítésképpen.) Ekkor Palásti Gyulának adta el, aki közel 30 évig, 1985-ig működtette ezt a műhelyt. 1985-ben vette meg Krizsán Lajos. Pacsirta utca 20 szám alatti háza melléképületében rendezte be műhelyét. Azóta napjainkra, 2009-re 24 éve dolgozik benne. Új szerszámokat ő is készített. Ezeket az újabb fajta javítandó tárgyakhoz igazította. 2007-ben, amikor elkészítettük a műhely berendezésének leltárát, úgy gondolja, eldolgozgat még a műhelyben, összegyűjti az apró munkákat, hogy gazdaságos legyen a kohó begyújtása. De 2008-ban már nem vállal el minden munkát, kezdi árulni a műhely berendezését. Talán azért szab túl magas árat, hogy halassza a kezéhez szokott tárgyak eladásának időpontját. A Krizsán Lajos által inaskorában megismert, az 1940-es évek végén működött mesterek névsorát, a csongrádiakat utca, illetve a közeli faluban helység szerinti elhelyezkedésükkel is, abcsorrendben közlöm: Almási Mihály a Nap utcán, Almási János a vasút mellett, Batkáék a Zsinór utcán, Csányi István és fia Bokroson, Gotsik a Zsinór utcán, Horváth Dezső csak kovács, testvére János kovács és bognár is Bokroson, Kállai Ábel és fia, Ábel Bokroson, Kádár Balázs a Széchenyi úton (Ezen a városból kivezető úton 3 műhely is megélt ebben az időben), Kókai József háza a Síp utca és az Erzsébet utca sarkán, a műhely a forgalmasabb Vasút utcán állt, Lőrincz kovács a Széchenyi úton (az Aranypatkó kocsmával szemben), Nagyistók az Andrássy utcán, Verseghi József a Petőfi utcán, Vikor Antal a Dembinszky utcán, Vincze János és fia harmadikként a Széchenyi úton, a régi benzinkút helyén működött. Ezek mellett még emlékezett, hogy a Tömörkény utcában és az ún. kispatikával szemben is állt kovácsműhely. A szentesi Nyíri családban a következő kovácsokat ismerték személyesen, tartották velük a kapcsolatot a család nőtagjai számára is ismerten. Nyíri Lajos (1890-1966), műhelye a kunszentmártoni útra kivezető utcában, 1945 utáni nevén a Bajcsy-Zsilinszky utca 4 szám alatt volt. Egyik sógora,
