Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)

Szűcs Judit: „Egy kovács, nem kovács..." Csongrádi és szentesi kovács életrajzok és műhely leltárak

Jelenleg, 2009-ben mindkét településen néhány 1-3 kovács működhet. A helyi ipartestületeknél nem kötelesek bejelenteni magukat. Helyi nyilvántartásból így nem kaphattam pontos adatot. Dudás Sándor,

12 a Csongrádi Művésztelep vezetője, fémmel dolgozó szobrász 2003-tól a Csongrádi Napok egyik programjaként, augusztus 20-a táján Kovácstalálkozót rendez évente a helyi önkormányzat támogatásával. 2003-tól 2006-ig a művésztelepen, majd a településen bent, a városközpontban és a régi városrészben tartotta. Erre a meghívott és a megjelenő patkoló- és díszkovácsok létszámának változása mellett is Dudás Sándorral és Krizsán Lajossal az alábbi listát állítottuk össze. Almási János Csongrád, patkoló kovács; Hertz Pál Szentes, Kolláth András Csongrád, patkoló kovács, ő már csak szemlélődni, az együttes élmény kedvéért jött el; Krizsán Lajos Csongrád, patkoló kovács, aktívan vett részt többször is; Maszlag Péter Csongrád, fiatal díszkovács; Nausch Géza Tatabánya, D. S. véleménye szerint nagy tudású, a legrangosabb hazai díszkovács; Németh Gábor Budapest, díszkovács, iparművészeti egyetemet végzett; Orosz Róbert Szentes, díszkovács, civil foglalkozása mozdonyvezető; Seres Rezső Felgyő, patkoló kovács; Szécsi Tibor Budapest, díszkovács, iparművészeti egyetemet végzett; Vikor Antal Csongrád, patkoló kovács. Név nélkül említette, hogy néhány külföldi, köztük spanyol származású díszkovács vendége is volt már. A találkozók alkalmával a patkoló kovácsok és a díszkovácsok közül például Maszlag Péter az érdeklődőket, főként gyermekeket, lányokat is tanítottak az alapműveletekre. 2007-ben kérésemre készítettek egy patkót a helyi múzeumnak is. Kérdeztem, ki készítette, azt mondták mindnyájan. A korábbi találkozókon, kint a művésztelepen a vendégek részére díszpatkót készítettek, baltát éleztek. Krizsán Lajos például fába sodrott kovácsolt szöget kovácsolt. A kovács szakma jelenét és jövőjét a lópatkoló ipar számára a lovas versenyek, a művészi ágát a díszkovácsok és az ő termékeikre, műveikre igényt tartó vásárlók tarthatják életben. „One Smith is no Smith". Smith and their shops in Csongrád, Szentes After the end of Turkish occupation in Hungary the resettling population brought an increase in the numbers of smiths and cartwrights or wheelwrights beside the revival of the agricultural activity in the middle district of the river Tisza. Their guilds were later founded, the masters in Szentes were permitted to found a self-dependent guild in 1818, while those of Csongrád in 1920. From the 19th century several data worth analysing can be 12 Dudás Sándor a Délvidékről az 1990-es évek elején települt át Csongrádra. A telepen több témában találkozókat, táborokat tart képzőművészeknek, magyarországiaknak és külföldieknek is. found and interpreted from archival sources recording their activities, as the writer of these lines had already done in her earlier works. In the second half of the 20th century there was a rapid decrease due to the establishment of cooperatives and as a consequence the withdrawal of elementary machines driven by horses and hend. In this study I present here 3 biographies and 3 smith shops. In Csongrád workd Péter Pál Szabó using an equiment brought from a nearby village after World War 2. After he had died in 1995 we bought his smithery's equipment, tools for the local László Tari Museum. The full article inventory is published. In Szegvár, Lajos Krizsán (born in 1934) as a navvy's son, being not really interested in 1951 and after some years he continuously worked in a co-operative farm until his retirement. In 1985 he bought his masters shop equipment and then he could work in his own smithery on which an inventory was made (from 1916 to 2009, having 3 owners successively) so I can present it now. Miklós Árgyelán was born in Szentes in 1943. Originally, in 1957 in Hungary he wanted to attend a secondary school for bridge building but he, as a class alien (his father was a butcher), was refused. Assisting his uncle who was a blacksmith he became an apprentice and then workd as a smith all his life. By correspondence course he could finish a secondary school for machinery and as a soldier he took a master's exam in branch. After that he was employed in the local craftmen's cooperative and in a textile plant and in the meantime he could gradually establish an own shop where he has been working since 1989. owing to his high level work he was been invited to several parts of the country, among others to Csongrád, to Lake Balaton, and for years even to Germany to shoe hourses for Hungarien riders and owners. Now, at the age of 66 he works in full time. In his smithery he gave me information on his most important machines, so I can present here their ways in use, their earlier owners, their purchase value. The earlier high-quality equipments in improved state are suitable for doingdemanding work. Not only sons of a navvy or an agricultural labourer or a craftman but even children from larger smallholder families used to choose to practise that skill. Sándor Dudás, caretaker of the local house of arts has organised meetings for blacksmiths and irons mi ths each year since 2003. In his opinion this disappearing but art representing craft is to be maintained by that kind of help as well. Handing down that skill to following generations can be guaranteed by smithing works with ornamental motives and by horse-racing demands.