Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
H. CSUKÁS Györgyi: Kovács-munkák a 17-19. század eleji árszabásokban
Ezek azonban semmiképpen sem tudták volna a helyi szükségleteket kielégíteni. A bonyolult készítésű kaszákat egyre ritkábban készítették kovácsok, a szükségletet már a 17-18. században is egyre nagyobb arányban ausztriai kaszahámorok termékei elégítették ki. 29 Annál több dolguk volt a kovácsoknak a készen vásárolt eszközök edzésével, élesítésével, a meghibásodott, elkopott ekevasak, kaszák, kapák stb. nádolásával, acélozásával, amint az az árszabásokból kitűnik. 30 A községi konvenciós kovácsok jelenlétére utal Nógrád megye 1743-as kovács-árszabása, ahol a szekérvasalást csak ott limitálják, „ahol accorda nincs a kovács és a hely közt." 31 A hámorosok viszont elsősorban a sorozatban készíthető tárgyakra rendezkedtek be. A lécszöget 100, a zsindelyszöget 1000 számra adták. Emellett kapákat, ásókat, fejszéket, ekevasakat is nagy tömegben készítettek a különböző vidékek talajviszonyaihoz, hagyományaihoz alkalmazkodó formában, kivitelben. A kalapácsokat eleve a készítendő tárgyakhoz méretezték, így voltak kimondottan kapahámorok. A hámorok termékválasztéka az idő haladtával egyre bővült. Ezzel párhuzamosan a falusi, városi kovácsok tevékenysége mindinkább a mezőgazdasági eszközök javítása és a kocsik, szekerek vasalása irányába tolódott el. 32 A kovácsok egyik fő tevékenysége a patkolás mellett a szállító járművek vas alkatrészeinek készítése és ezek felhelyezése volt, szoros együttműködésben a kerékgyártókkal, bognárokkal. A vásári kocsikat, szekereket rendszerint a munkakooperáció végén álló kovács árulta, ezért teljes járművek is szerepelnek a kovács-limitációkban, de többnyire külön is megadják a járművek teljes vasmunkájának az árát. Ezen kívül a jármű összetartozó részeinek, sőt az egyes alkatrészek vasalását rendszerint külön is limitálták. Legfontosabb tétel a kerék vasazása, aminek árát új vasból, vagy „avít, ó sinhől" is külön megadták. Gyakori, hogy aszerint is megszabják a munkák árát, hogy a vasat a megrendelő, vagy a kovács biztosítja. A kerékgyártók árszabásaival együtt a kovács árszabások nagyban hozzájárulhatnak járműveink fejlődéstörténetének megismeréséhez, a táji típusok elkülönítéséhez, elterjedésük körvonalazásához. Az árszabások a kocsiknak, szekereknek a vonóerővel jellemzett nagyságán kívül néha csak egyetlen jellemző tulajdonságát emelik ki, az egyes alkatrészek felsorolásánál azonban következtetni lehet a jármű szerkezetére is. A limitációk alapján pl. bizonyossá vált, 2 " TAKÁTS 1899.; 1902. 30 A kovácsok műhelyére, eszközeire, eljárásaira, a különféle tárgyak készítésmódjára vonatkozóan: SZABÓ 1954.; FRECSKAY 1912.165-182. 31 H. CSUKÁS 2004.137. Győr megye 1818-as árszabásának záradéka is megjegyzi: ,,A' hol a' Kovátsoknak különös haszonvételei vágynak az ollyas Helységekbe a' Kováts a' Helységgel teendő Contractus szerént alább is tartozik dolgozni." H. CSUKÁS 2004. 241. 32 DOMONKOS 1991. 63-66. hogy a somorjai kocsi néven ismert jármű azonos a másutt győri kocsi névvel illetett, nagy múltú, könynyű kocsival, amelynek jellegzetessége a görbe oldal. 33 A „görbe"- vagy „hajtottoldalú kocsi" alkatrészeinek felsorolásánál rendszerint szerepel a „hosszú rakonca". Az árszabásokban felismerhető a járműveknek az eltérő természeti feltételekhez, vagy a különböző funkcióhoz alkalmazkodó kialakítása is: az északi, hegyes vidékeken pl. mindig szerepelnek a szekérkötő, kerékkötő láncok. A paraszti gazdaság járművei mellett megtalálhatók a teherszállító, furmányos szekerek, a só-, borszállító szekerek is. Ezekről, amint a ritkábban említett táji típusokról (pl. debreceni szekér, a lőcsnek dereceni módra való megvasalása), ha nem is árulnak el sok részletet a kovács-árszabások, a vasalatok ára, mennyisége alapján összehasonlíthatók a különféle járművek. 34 A paraszti szállító járművek mellett a 18. század végétől egyre nagyobb teret kapnak a korszerű, divatos személyszállító járművek is, amelyek a legkülönfélébb nevek alatt szerepelhetnek. Azonosításukhoz épp a limitációk egymással való összevetése nyújthat nagy segítséget. Ahogy a szekér, kocsi mind több alkatrészét erősítette, védte vasalás, úgy váltak az árszabások is egyre terjedelmesebbé. Jól megfigyelhető, amint a szekér fatengelyét középen, majd a két végén is erősítő marokvas a tengely egészére kiterjedő vasalattá válik. A 19. század elején már ezt is sokszor vasárusoktól készen szerezték be a kovácsok. A technikai, konstrukciós újítások, a rugók, az ötödik kerék megjelenése, elterjedése is nyomon követhető az árszabásokban. A kovácsok, hámorkovácsok által készített egyéb vaseszközökre vonatkozóan megállapítható, hogy azok felsorolása a limitációkban nem olyan részletező, mint ahogy azt akár Wathner és az azt követő vasáru-katalógusok, akár a néprajzi kutatások, megfigyelések alapján várnánk. 35 Kapák esetében rendszerint csak az alapvető típusokat (lapos, kétágú, ortó vagy tővető kapa) sorolják fel, legfeljebb két-három nagyságban, a táji típusok ritkán nyernek említést. Részletezőbb felsorolást csak ott találunk, ahol a megye eltérő ökológiai feltételű részein másféle kapát használtak, és ez az eszköz árában is tükröződött. Zala megye Balatonfelvidéki köves tájain nehezebb, ezért drágább 33 PALÁDI-KOVÁCS 2003.1998.; H. CSUKÁS 2004. 9. A mindössze egyetlen kerékgyártó árszabásban (Borsod megye 1770) említett baranyai szekérről kiderül, hogy jellegzetessége a görbe oldalú saroglya volt, s külön tételként felsorolták fergetytyüjét és hosszú rakoncáját is. H. CSUKÁS 2004. 327. 34 A különösen részletes 1760-as Bihar megyei árszabásból például megtudjuk, hogy a legnagyobb debreceni szekér vasalatai a kerékráfokon kívül legfeljebb két mázsát tettek ki. H. CSUKÁS 2004.163. 35 A limitációkban is egyik leghangsúlyosabb tárgyra, a kapára, annak a parasztgazdaságban betöltött szerepére, használatára legrészletesebb leírás: FÉL - HOFER 1961. A Magyarországon használatos, nagy múltú kapaformákról: WATHNER 1825. 4951., folio XXII.; MÁRKUS 1943., 1964., 1966.
