Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

IV. A körmendi Batthyány Hercegi Levéltár és a várkastély gyűjteményei - ZIMÁNYI VERA A Magyar Országos Levéltárba került körmendi Batthyány Hercegi Levéltár

csoportokba, sem az általunk kialakított mesterséges rendbe, abból a maradék iratanyagból időrendi sorozatot képeztünk.

6 1956 kora őszén azután egy teherautóval felszállítottuk a bazilika pincéjéből az Országos levéltárba a Batthyány anyag XVI-XVII. századi részét, mert ennek rendezése volt a legelőrehaladottabb állapotban. A családi levéltárakat tartalmazó raktárban állítottuk fel az iratokat. Tematikusán végeztük a finomabb rendezést és a jelzetelést, majd ezt követően forrásértékük, fontossági sorrendjük szerint adtuk át az egyes csoportokat filmezésre a fotóosztálynak. 1956 októberének közepén egy nagy transzportot vettek át tőlünk: valamennyi urbáriumot, majd az instrukciókat, a leltárakat, a földesúri famíliára vonatkozó iratokat, a török vonatkozású iratokat, a levéltár legféltettebb kincseit. Az urbáriumok egy részét lefilmezés után már vissza is kaptuk a fotósoktól, és újra elhelyeztük a raktárban. De nemcsak mi dolgoztunk, hanem a történelem is. Elérkezett 1956. október 23-a. Mi, fiatal levéltárosok mind kivonultunk a tüntetésre. Megrendülten éltük át, milyen az, amikor a történelmet nemcsak forrásokból, levéltári iratokból ismerhetjük meg - bár ez is nagy élmény volt -, hanem a közvetlen életből. De elkövetkezett november 4-e is. Kapcsolatom megszakadt a levéltárral, hiszen messze laktam, Zuglóban. Helyi ellenálló csoportok fegyveres harcba kerültek a szovjet megszálló csapatokkal, s a Várban is barikádot emeltek a Bécsi kapunál, hogy az Ostrom utca felől jövő tankokat feltartóztassák. Egy szemtanú visszaemlékezéseit idézem: „ november 6-án a szovjet parancsnokság magyar katonákon keresztül üzentet juttatott el a várbeli ellenálló csoportokhoz, hogy adják, meg magukat másnap reggel 7 óráig és a fegyverletétel után szabadon elvonulhatnak". A Dísz tér 3- szám alatt volt a főhadiszállásuk. A telefonok még működtek, valaki arra kérte az ellenállókat, hogy vigyék távolabb egyik géppuskájukat a Hadtörténeti Intézet sarkától, mert ha célpontként kiválasztja az ellenfél, nagy nemzeti értékek kerülnek veszélybe. Sajnos, ezt a szempontot nem vették figyelembe, amikor a Bécsi kapunál is barikádot emeltek. November 7-én reggel 7 órakor a szovjetek tüzet nyitottak, mert az ellenálló csoport nem adta meg magát időre. Ezután született meg a „Tüzet szüntess/" parancs. Tank lőtte szét a barikádot, de az Országos Levéltár is belövést kapott és kigyulladt. Az ellenállók szétszéledtek. Vezetőjük visszaemlékezése szerint: „ellenállasukkal csupán segíteni akartuk a kormány tárgyalási lehetőségeit, igazolva, hogy fegyveres alakulat, alakulatok állnak mögötte. '

v Egy idő múlva előkerült egy tűzoltóautó, és oltani kezdte az égő levéltárat, de egy szovjet tank keresztülment a gumitömlőn és így megakadályozta azt. Ez még vagy kétszer megismétlődött, végül felhagytak az oltási kísérletekkel, a levéltár zavartalanul égett tovább. A szoros csomóba összefogott, kemény kartonlapok közé kötött papír mindazonáltal igen nehezen égett el. Ahol azonban a tűz fészke kialakult, ott olyan magas hőfokon keletkezett, hogy a vasállványok is meggörbültek, összeroskadtak, s a rajtuk levő irattömeg kupacokban földre hullt. A felszínen lévő iratcsomók mind porrá égtek, és az elégett papír vastag hamuréteget alkotott, amely alatt lassan izzó zsarátnok-réteg alakult ki. Ez a hamuréteg elzárta a levegőtől az alatta lévő iratcsomókat, és így meggátolta, hogy ez a papírtömeg is lángra kapjon. Napok alatt lassan-lassan hűlt az egész kupac hőfoka. De ha a hamuréteg és a csöndben izzó zsarátnok alól csákánnyal előhúztak ép, vagy részben ép iratcsomókat, úgy azok a levegőn fellángoltak és égni kezdtek. Ebben a fázisban kapcsokkltunk mi is be a mentési munkálatokba. Még nagyon bizonytalan volt a helyzet, az utcákon tankok jártak, szórványos lövöldözés is hallatszott, hatalmas törmelékhalmok borították a Nagykörutat és a Rákóczi utat, közlekedés természetesen nem volt. így kellett naponta megközelíteni a levéltárat. A látvány szívszorító volt. Az épület egyik szárnya „csak" robbanólövedéket kapott, ez szétszaggatta és repeszekkel spriccelte tele az iratcsomókat, sok munkával ugyan, de jól lehetett restaurálni az így sérült iratokat. A másik szárnyon elhelyezkedő több raktár azonban kigyulladt, állítólag foszforos nyomjelző lövedék érte, és ezért kapott lángra. Itta meggörbült, összeroskadt polcok tövében hamu- és zsarátnok-réteg alatt hevert a családi levéltárak egy része. Jól ismertük a raktár elrendezését: az egyik félén, ahol teljes volt a pusztulás, ott őriztetett a Rákóczi-Aspremont-levéltár, a magyaróvári Habsburg uradalom levéltára, a Khuen-Héderváry-Draskovich-levéltár, valamennyi féltve őrzött kincsünk. A bejárathoz közelebb helyeztük el a Batthyány levéltárnak azt a részét, amelyet az ősz elején a bazilikából szállítottunk fel. Pontosabban: a felszállított iratoknak csak egy része volt a raktárban, mert a legfontosabbakat, a legértékesebbeket leadtuk a fotólaboratóriumba fényképezni. Csak most áldottam IIa Bálintot, hogy nem hagyott nekem időt a fényképezés előtti simításra. Ha ene időt kaptam volna, úgy a legértékesebb iratok is a raktárban pusztultak volna el. A fotólaboratóriumban viszont sértetlenül megmaradtak! Ilyen történelmi tragédiára természetesen senki sem számíthatott előre, és végképp kiszámíthatatlan volt, hogy melyik helyiségben, ill. raktárban, munkaszobában tör ki a tűz, és melyekben maradtak meg sértetlenül az iratok... Habent sua fata libelli, et diplomata! A könyvnek, de az okleveleknek is, megvan a maguk sorsa, története. A fényképezésre leadott urbáriumok első csoportját már vissza is kaptuk és természetesen bevittük a raktárba. Ezek el is égtek mind egy szálig, de már filmen meg voltak örökítve, így kutatbatóak, a veszteség nem pótolhatatlan. A többi nagy forrásértékű irat, az egész Batthyány levéltárnak a misszilisek mellett a legértékesebb része, éppen munka alatt állt a fotóosztályon... A füsttől és a keserű kétségbeeséstől könnyezve fogtunk neki a mentésnek. Mérnökök megvizsgálták a terepet, és egyértelműen megtiltották, hogy bárki is behatoljon az izzó raktárakba, mivel a födém is meg lehetett rongálódva - ez bizonytalan volt, mert nem látszott a vastag égett és hamuval borított rétegtől -, ha valaki egy gödörbe lép, rázúdulhat az izzó papírtömeg. A főigazgató is megismételte a tilalmat, de nem törődtünk vele. Más kultúrintézmények fiatal munkatársai is jöttek segíteni. Felismertem, hogy a raktár bejáratához közeli részen a zsarátnok alól még használható állapotban lévő Batthyány-iratokat lehet kibányászni, így ide irányítottam a segítő kezeket. Csákánnyal felszínre hoztunk egy-egy köteg iratot, és azonnal belemerítettük egy vödör vízbe, majd hátra adtuk. így értékes számadásokat sikerült ki-