Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

II. A Batthyány család évszázadai - Gróf Batthyány Ádámtól Batthyány-Strattmann László hercegig - KAS GÉZA A Batthyány család és a várrombolás

KAS GÉZA A BATTHYÁNY CSALÁD ÉS A VÁRROMBOLÁS A karlócai béke után az új határ mintegy 250 kilométerrel délebbre húzódott, mint a háború előtt, vagyis a Száva, Duna, Tisza és a Maros partján Erdélyig. A török kiűzésével Magyarországról a császár óriási területeket hódított meg. amelyet a béke megkötése után be kellett illeszteni az ország katonai és polgári közigazgatásába. A bécsi Haditanács már két nappal a karlócai béke után hozzáfogott a katonai berendezési tervek kidolgozásához. Ebben a munkában a tizenhat éves háború során hazánkban harcolt tábornokok, név szerint Savoyai Jenő, Guido Starhemberg, Johann Franz Gronsfeld, Karl Vaudemont, Aeneas Caprara és Max Ludvig Breiner vettek részt, akik a háború során szerzett tapasztalataik alapján alkották meg a berendezési tervet. Ezt 1699- március 31-én terjesztették a császár, I. Lipót elé, majd a deputációk tárgyalták meg. A tanácskozás a katonai berendezésről egész éven át tartott, az utolsó ülésre 1699. december 6-án került sor.

1 A javaslat a magyarországi állapotok leírásával kezdődik:,, a katonák fizetetlenek és rongyosak, a magazinok üresek, a hadszertárak és erődök mindenben hiányt szenvednek: amelyek miatt a katonaság nemcsak dezerted és egyéb utálatos és kétségbeesett tettekre vetemedik és egy felkeléstől lehet tartani."

2 Vagyis a bécsi udvari körök már 1699-ben tisztában voltak a magyarországi helyzet tűrhetetlenségével és a várható felkeléssel. A javaslatban a Haditanács az ország teljes katonai berendezését kidolgozta. A katonasággal ellátott várak csoportjába került Arad, Szeged, Szolnok, Tokaj, Ungvár, Munkács, Szatmár, Kassa, Eperjes, Kalló, Makovica, Eger, Nagyvárad, Jenő, Lipótvár, Trencsény, Murány, Nyitra, Szendrő, Pétervárad, Titel, Brod, Eszék, Sziget, Kanizsa, Székesfehérvár, Buda, Esztergom, Komárom és Győr. Ezekbe az erődökbe összesen 29254 katonát kívántak elhelyezni. Ezen kívül pedig újabb 14956 német katonát kívántak Erdélybe küldeni, az ottani Habsburg uralom biztosítására, valamint a legfontosabb városok: Kolozsvár, Beszterce, Nagyszeben, Brassó megfelelő erődítését tartották szükségesnek. A parancsnokok ezzel párhuzamosan feleslegesnek ítélték meg Gyula, Ecsed, Szentjobb, Szepesvár, Litova, Árva, Lekova, Léva, Simontornya, Tata, Veszprém, Pápa, Körmend, Dombóvár, Kaposvár, valamint a Horvátország határainál, illetve Kanizsa körül fekvő kisebb helyeket, amelyek ekkorra csupán rablótanyákként jöttek számításba.

3 A véget nem érő tanácskozások, ülések folyamán a rombolással kapcsolatban még több vár neve - például Buda, Kanizsa, Székesfehérvár, Érsekújvár - is szóba került, de ezeket végül a tanácsosok elvetették. Buda esetében a rombolás okául az szolgált volna, hogy a vár modernizálása óriási költségeket igényelne - a becslések szerint egymillió aranyforintot - és emellett kielégítő katonai megszállásához mintegy ezer katona lett volna szükséges. Emiatt felmerült az az elképzelés is, hogy Buda katonai feladatait Esztergom vegye át, mivel utóbbi könnyebben modernizálható és jóval kisebb méretű is, így nem kerülne olyan sokba a fenntartása. A tervet Savoyai Jenő tanácsára - miszerint Buda az országnak olyan központi helye, ahonnan a legkönnyebb kordában tartani és irányítani az országot - végül elvetették.

4 A várak harmadik csoportját azok a helyek alkották a tervezetben, amiket nem akartak teljesen megfosztani védműveiktől, hanem azok védelmét minctössze egy falgyűrűvel kívánták megoldani. Ebbe a csoportba tartozott Patak, Bártfa, Lcxrse, Késmárk, Érsekújvár, Pécs és Ónod.

3 Magyarország katonai újjászervezésének tehát két szakasza volt: az első a déli határvédelem - Arad, Szeged, Pétervárad - kiépítése; a másik pedig a felesleges várak lerombolása. Körmend, a Batthyányak rezidenciája is szerepelt a lerombolásra ítélt várak listáján. A vár Kanizsa elestéig nem játszott komoly szerepet hazánk védelmében. l600-ban azonban Körmend lett a Rába és a Zala mentén húzódó új végvárvonal egyik központi vára. így jelentősége is megnőtt, hiszen ez a védelmi vonal nemcsak Nyugat-Magyarországot, hanem Stájerországot is védte. Emiatt a várat a Batthyányak Filiberto Lucchese tervei szerint átépítették, valamint a várost is palánkkal vették körül, aminek északkeleti sarkában a Batthyányak vára is helyet kapott. A hely katonai jelentősége Kanizsa 1690. évi visszafoglalásával megszűnt.

6 A Magyar Kancellária 1699- december 13-án kapta meg a tervezett rombolásokról az értesítést.

7 Az Udvari Haditanács küldte át a lerombolásra ítélt várak listáját,

8 valamint az érintett várakban található hadianyag elszállításáról és a rombolás végrehajtásáról szóló utasítást. Ugyanerről értesítette a legfőbb katonai szerv Bádeni Lajost, Octavio Nigrellit és Heinrich Franz von Mansfelclet,

9 valamint Esterházy Pált. Batthyány II. Ádámot, Barkóczy Ferencet és Zichy Istvánt.

10 Mansfeldnek Lévát, Nigrellinek Gyulát, Ecsedet és Szentjobbot kellett lerombolnia. Zichy Istvánnak Simontornya, Batthyány II. Ádámnak pedig az egykori Kanizsával szembeni végvárrendszer várainak felszámolását kellett irányítania." Az Udvari Kamara ekkor semmilyen értesítést nem kapott a végrehajtandó várrombolásokról. Ebből arra lehet következtetni, hogy a bécsi Haditanács alkalmasnak tartotta a magyarországi főkapitányságokat a feladat végrehajtására, vagyis, hogy rendelkeznek az ehhez szükséges anyagi eszközökkel és munkaerővel. Magát a rombolást császári részről a Haditanács, míg magyar oldalról a Magyar Kancellária felügyelte. Természetesen utóbbi szerepe elhanyagolható volt, hiszen a Haditanács az egész munka irányítását fenntartotta magának. Batthyány II. Ádámnak, mint horvát bánnak, az egykori Kanizsával szembeni végvárrendszert kellett felszámolnia. Ez a katonák elbocsátását, a hadianyagok Kanizsára való szállítását és a palánkok lerombolását jelentette. Neki azonban nemcsak a Haditanácsnak kellett jelentéseket tennie, hanem - mivel a török időkben az osztrák rendek segítettek a végvár-