Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)
KOVÁCS FERENC Visszatekintés - VÍGH ANNAMÁRIA Ajánlás
VISSZATEKINTÉS AJÁNLÁS SIKERES BATTHYÁNY EMLÉKÉV VAS MEGYÉBEN A Batthyány család jelentős szerepet töltött be az 1524ben adományként kapott Németújvár birtoklását követően a késő középkorban és az újkorban Vas vármegye gazdasági, politikai, kulturális életében és egyes kiemelkedő tagjai által egész Magyarország történetében. E főúri famíliából kerültek ki a család hírneves képviselői: a XVII. században Batthyány Ádám dunántúli főkapitány, aki Körmendnek 1650-ben hajdúkiváltságot adott. A XVIII. században Batthyány Lajos Ernő az utolsó nemzeti nádor, aki kialakította a legnagyobb nemzeti értékeink közé sorolt kastély-együttest díszparkjával együtt, a XIX. században Batthyány Fülöp, aki mecénásként Széchenyi Istvánnal együtt a Magyar Tudós Társaság egyik alapítója volt, gróf Batthyány Lajos az első független magyar minisztérium mártírhalált halt elnöke. A XX. század példaképe pedig az a példás családi és hitéletet élő dr. Batthyány-Strattmann László herceg, a „szegények orvosa", akit II. János Pál pápa 2003március 23-án a boldogok sorába emelt. Vas megye 2005-ben Körmend városával együtt ünnepségek sorozatával emlékezett arra, hogy négyszáz évvel ezelőtt e mezőváros és a hozzátartozó uradalom a Batthyányak birtokába került. Nagy Gábor megyei képviselő javaslatára, a Batthyány kultusz ápolása érdekében, valamint e fontos történelmi dátum méltó megünneplésére ezt az esztendőt a megyei közgyűlés a Batthyányak emlékévévé nyilvánította. A hercegi család aktív közreműködésével a Batthyányak évszázadait bemutató kiállítások és tudományos konferencia rendezésével a megyeszékhely és Körmend az országos figyelem középpontjába került. A Batthyány kultusz ápolása azonban továbbra is feladatunk marad, hiszen Vas megye ezer szállal kötődik gróf Batthyány Lajos miniszterelnök emlékéhez is, akinek - ne feledjük - 2007-ben lesz születésének kétszázadik évfordulója. Az országos bicentenárium megünnepléséhez saját lehetőségeit figyelembe véve Vas megye is csatlakozik. Az ünnepléshez vezető út egyik fontos utcaköve ez a most megjelenő konferencia kötet is, mely a múlt feltárásával példát mutat a jelen jobb megértéséhez is. 2007. február 10-én lesz 200 esztendeje, hogy megszületett Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. A bicentenárium évét a Magyar Köztársaság Nemzeti Emlékezet Programjáról szóló kormányhatározata Batthyány emlékévvé nyilvánította. Az országos eseménysorozatra történő felkészülést a Batthyány család helyi kötődései révén Vas Megye Közgyűlése, Körmend városa, valamint a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum példaértékű módon már 2005-ben megkezdte. „A Batthyányak évszázadai" elnevezésű rendezvény központi eseménye volt az a két nagyszabású és komoly tudományos eredményeket bemutató kiállítás, amely Körmenden és Szombathelyen tárta a látogatók elé a Batthyány-kastély évszázados kincseit, valamint a XVII-XVIII. századi főúri reprezentáció eszközeit. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb elismerést érdemli és bárki számára mintaként szolgálhat az az összefogás, tudományos szakmai előkészítés és magas színvonalú megvalósítás, amely mindvégig jellemezte a programsorozatot. A kiállítás, és a hozzá kapcsolódó tudományos konferencia, valamint az emlékév egyéb kísérőrendezvényei eredményeként Körmend a tudományos érdeklődés középpontjába került. Kívánom, hogy e most megjelenő tanulmánykötet erősítse a megye, a város és a múzeum tudományos szerepét, és tájékozódási pontként szolgáljon a 2007-es Batthyány emlékévben. Budapest, 2006. november 8. Vígh Annamária főosztályvezető Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály Szombathely, 2006. október 13. Kovács Ferenc Vas megye közgyűlésének elnöke