Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)

FÁBIÁN Gyula: A jáki gerencsérek... Reprint kiadás

A második emlék, amely a jáki gerencsérek nagy múltjáról beszél, a jáki fazekascéh lajstroma, amely teljes épségében ránk maradt. A könyv a jáki fazekascéh tagjait sorolja föl a szerint, amint azok a céhbe fölvétettek. Ezenkívül sok érdekes szabályt (artikulust) és más egyéb följegyzést tartalmaz. A könyv bekötési táblájának belső felére ez van Öreg, elmosódó betűkkel feljegyezve: Jaáki fazekas Cé lajstroma 1750-ik évtül fogva, A lajstrom így kezdődik: Az Öreg mester emberek neve j az aláb mód szerint, pro Anno 1750 esztendőiül fogva kik vánnák. Az első név: 1750 Antal Ferencz az mely be fizette az Ebidgyit 12 f. 30 X Tehát Antal Ferenc nevezetű gerencsér volt, akit ebbe a oéhlajstromba elsőnek bejegyeztek, aki becsülettel megfizette a nemes céhnek az ebidgyit 12 forint 30 garas summával. Mit értünk ezalatt, hogy az új mester befizette az ebédjét? Valószínűleg az iktatási (tagsági) díjat kell gondolnunk, mert ez a kifejezés következetesen évtizedekig megmarad, csak utóbb hallgatnak róla, egyszerűen jelezve azt, hogy 12 f. 30x-t befizetett az, akit a céhkönyvbe bejegyeztek. Lehet, hogy az ebéd szónak az a jelentése, hogy az új mester a régieknek lakomát adott a fölvétel napján, amikor „megfizette az ebédjét." Lakomákról a céhkönyvben többször is szóközti jelet betűként értelmezte; a helyes olvasás itt is kétségtelenül; cehpeceti, azaz: céhpecséti. Sokkal lényegesebb azonban a körirat utolsó betűinek helyes olvasása. Nem tudom elképzelni, hogyan hozta ki a szerző az 1615 évszámjelzésként magyarázott DCXV betűket, mikor a szöveg pontosan kétannyi betűből áll (TLDCBVCE), melyek közül — miként fentebb már jeleztem — csak a B tekintetében merülhetnek fel kétségek. Hogy a körirat 8 utolsó betűjének mi a helyes olvasása, nem tudom. Sokáig törtük rajta a fejünket Horváth Tibor Antallal, de hiába. Nem sikerült a rejtélyt megfejtenünk. Annyi azonban bizonyos, hogy az 1615-ös olvasás legalább is elhamarkodott, hacsak így nem magyarázzuk: T. L. (a vésőmester nevének kezdőbetűi), DCXV (— 615) és CE (azaz csenálta, csinálta). De ezt egyelőre nem merjük állítani. Mindezzel azonban korántsem akarom azt mondani, hogy a pecsét nem származhatok a 17. századból. Régisége mellett bizonyít két körülmény is: 1. a tornyok hagymaalakja és 2. hogy a templomtesten még nincs ott a 15. században hozzáépített kápolna. De ki biztosít bennünket a felől, hogy a vidéki mester nem egy korábbi mintáról másolt, nem sokat törődve az anachronisztikus tárgyi szempontokkal? Mint látjuk, a kérdés nem olyan egyszerű és a pecsét szövegének és korának pontos megállapítása még további gondos tanulmányozást igényel. Dr. Pavel Ágoston.