Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)

FÁBIÁN Dénes Zoltán: A Fábiánok öt nemzedéke

tatás? Nagymama még megérte, hogy felvettek a Főiskolára. Képzőművész lettem. És rajztanár... Ne higgyék, hogy könnyű volt, akár a főiskolán, akár azután a nyomukba lépni. Kérdezzék meg Gyula bátyám lányát, Rékát... Restaurátor és tanár szakos a Képzőművészeti Egyetemen. 0 ott, abban az iskolában, családunkból az ötödik generáció... Vagy a legidősebb unoka, a képzőművésznek is kiváló, mérnök és feltaláló, repülőgép-tervező R. Kovács Endre lányát, Jutkát, könnyű volt-e a szombathelyi főiskolán rajztanári diplomát szerezni? De azt hiszem valahol, minden unokában, dédunokában, és remélem majd az ő gyerekeikben is, meglesz az a bizonyos százalék... Hogy felszínre tör, vagy sem az még előttünk titok. Emlékeimet mozaikkockánként rakosgatom össze. Nem emlékszem nagyapámra... Találkoztunk pedig. Megfogta a kezem. De az a távolság akkor Szombathely és Tihany között, ahol éltünk, az a két — három látogatás emléke nem maradt meg bennem. Négy és fél éves voltam, amikor meghalt. A szombathelyi ház, benne Nagymama és Marika nénémék szeretete, későbbi látogatásaim alatt adták kezembe, az „örökséget". A város, a régi ház, a kert — fények, színek, illatok, hangok. ... Meséltek a valaha volt napokról, Nagyapám életéről. És a képek. Ma is sokan vannak szombathelyi családok, akik őriznek tőle festményt, rézkarcot vagy kerámiát. Tíz évvel ezelőtt, az evangélikus templommal szemben volt egy kis antikvitás bolt. Több Fábián Gyula vízfestményt is kínált. Többre nem telt, de egyet megvettem. Volt a falon egy Háry Gyula pasztell is. „Fiatal nő arcképe." Nagymama volt! 0 ült, fiatalasszonyként modellt a kollégának. Akkortájt született meg legkisebbik fiam, reményem sem lehetett, hogy megvegyen. Alkudni sem lehetett. Jó név a festő, mondta a tulaj donos, nem adhatom olcsón! Vajon ki vehette meg? Megvan-e még valahol? Tudja e bárki, hogy Fábiánné Biczó Ilona rajztanárnő néz rá a képről? Hiszem, hogy tárgyaink örök vándorútjukon magukhoz vonzzák lelkünket, így továbbélünk bennük. Igaz ez a képzőművészetet művelők hagyatékára. A festmény, a rajz, a plasztika egy az egyben én vagyok. Nézzük meg közelebbről Fábián Gyula műveit. Keressük bennük a titkot. Egyszerűek, tiszták, közérthetőek és szeretetet sugároznak. Mert Neki megadatott az a kegyelem, hogy szeretni tudta az embereket. Bölcsesség adatott neki, hogy megtalálja önmagát és helyét a világban. Ez lehet a titok! Apánk húsz éve írt, ránk maradt levelezéséből szeretnék néhány sort idézni: Azt tudnám mondani Papa festő és grafikus művészetéről, hogy 0 a helyi színeket és hangulati elemeket örökítette meg (couleur locale), érthető előadásban, de művészi átéléssel...