Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)

FÁBIÁN Pál: Édesapám

kor nem szorult magyarázatra egyikünk számára sem, hogy mi a tanterv, a tanmenet, az osztályozó konferencia stb. Édesapám nemcsak zeneszerető és zeneértő ember volt, hanem gyakorló zenész is: kiválóan hegedült, de ezen kívül brácsán és csellón is jól játszott. E kvalitásait a szombathelyi szimfonikus zenekar kamatoztatta. Számos hangversenyre emlékszem, amikor a papa is ott muzsikált a zenekarban. — Szükség esetén meg tudta tartani az iskolában az ének-zene órákat is. Régi vágya az emberiségnek valamiféle egységes világnyelv megteremtése és elterjesztése. Jelenleg az eszperantónak van erre a legnagyobb esélye. A harmincas években azonban nagy tábora volt az „ido" nyelvnek is. Apám ezt a mozgalmat támogatta más faludista kollégákkal együtt. Tiszteletre méltó vonása volt apámnak, hogy öntudatos felvidékisége ellenére azonosult az őt befogadó nyugat-dunántúliakkal, nevezetesen — mint a Különös háború bizonyítja — a szombathelyiekkel. Kőszegen és más dunántúli helyszíneken játszódik le a Hej, Rákóczi, Bercsényi, Bezerédj! című (nemrég újra megjelentetett) regénye. Zrínyi Miklós hűséges Gábor diákja is a dunántúli tájakon kergetőzik a törökökkel, és próbál gátat vetni a terjeszkedésüknek. A kedves Szajki cserkésztábor pedig itt volt a szomszédban. Külön kell szólni a balatonfenyvesi nyarakról. A Stadler fivéreknek (ha jól emlékszem) az Uránia udvarban volt az irodájuk. Amikor a 3o-as években ennek felszámolására kényszerültek, kiparcellázták és eladták balatonfenyvesi birtokukat is. Érthető módon Szombathelyen is hirdették a telekvásárlási lehetőséget, s apámék is leutaztak a Balatonhoz telket választani. Sikerült egy szerény nyaralót is felépíteni rá. Sok boldog nyarat töltöttünk ott, emléküket apám balatoni festményei őrzik. Én 1941-ben érettségiztem, utána a budapesti egyetem, az Eötvös Kollégium évei következetek. No, meg egy „apróság", a világháború, amelynek vihara Szombathelyen is átsöpört. Életben maradtunk mindnyájan, s ez volt a legfontosabb. Apám új művet a háború után már nem alkotott, csendesen éltek anyámmal a szombathelyi házban. Marika nővérem és családja vigyázott rájuk. Nem lenne helyes, ha ezekről az évekről én számolnék be, aki csak látogatni tért időnként haza. Átadom tehát a szót az ifjabb nemzedéknek.