Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)
FÁBIÁN Gyula: A jáki gerencsérek... Reprint kiadás
600 és 700 Celsius fok körül jár. Ez éppen elég, hogy a jáki gerencsér könnyen eredő máza megömöljék. Most Takács mester fölhág a kemencére, hosszú fenyőszálakat „dugiszál" a nézőlikba. Ez az, amit más vidék fazekasainál sohasem láttam. Talán a jáki gerencsérek kemencéje fönt sohasem kap elég tüzet és ez az utolsó tüzelés ezt pótolja? Mást igazán nem lehet gondolni. Most aztán az égetés be van fejezve. Gerencsér kifejezéssel élve: az edény kitisztult. Takács mester eligazítja a parazsat, hogy egyenletesen tartsa még egy darabig a kemence a hőt és egyenletesen hűljön le, azután megtömi a pipáját, rágyújt (micsoda kis tűz ez ahhozr képest, mint amilyennel az előbb birkózott), kiszáradt torkát köszörüli, megelégedetten körüljárja a kemencét, összeszedi a megmaradt fát és szerszámokat, azután a műhelyébe ballag. Az égetés lefolyása összefoglalva tehát a következő. Kéthárom órahosszatt tartó melegítés. A két első állítás, amely együtt az előzést teszi ki. Azután következik a tűz alsó szorítása, az árkolás, végül az utolsó állítás (harmadik, esetleg negyedik tüzelés), amely addig tart, amíg a kemence teljesen ki nem tisztult. Amint a kemence és az égetés leírásából láthatjuk, bizony nem kívánhatunk a jáki gerencsérektől valamí nagyszerű munkát. A kemencében nem oszlik el egyenletesen a hőség. Mivel a szabad ég alatt áll, a külső levegő az égetést magát is rendkívül befolyásolja. A tűz mellett a hőség igen nagy, néha a fehér izzást is eléri, 900—1000 fok, amelyben már a kemény máz is megered, de a jakiaké elég. A cserép is meghasad, elgörbül, a színe fakózöld lesz. A kemence közepe felé ég legszebben az edény. A kéményhez közel bizony a máz alig ered meg. Itt csak "onynyasztani tanácsos. Készítmények. A jáki gerencsérek készítményei a népi élethez igazodtak. Sokféle edényt készítenek és készítettek; minden korban olyat, amilyenre abban az időben szükség volt. A régi időben, amikor a nép szabadtűzhelyen sütött-főzött, egészen másformájú edényekre volt szükség, mint most, amikor a takaréktűzhelyet használják széltében. A szabad tűzhöz keskeny alapzatú, magas edény volt alkalmas, hogy a láng hoszszában nyalhassa végig az edényt. Széles edény egy-kettőre széjjelhasad a parázson, míg a mostani takaréktűzhelyen éppen a szélesaljú edények válnak be kitűnően, a magasakban csak nehezen forr meg a víz. A szabadtűzhelyre való edények közül készül még a hosszú fazék. Most vízmelegí-