Horváth Ernő: Emlékezés dr. Sághy Istvánra (Savaria Múzeum Közleményei 38. Szombathely, 1965)

szeretettel maga mutatta be. Csemetekertjében és üvegházában a kényesebb munkákat mindig sajátkezűleg végezte. A magvetést, dugványozást, szemzést, oltást sohasem bízta másra. Csemetéi között állandóan válogatott. Ennek köszönhető az a két új növényfajta is — a Chamaecyparis nootkaensis .Ericoides' és a Picea abies .Araucaroides' —. melyeket a legismertebb dendrológiai művek ma is mint Saághy István által felfedezett, Kámonban előállított fajtáknak tartanak nyilván. A fenyőfajok keresztezésével 1917-ben a világon az elsők között sikerült eredményt elérnie. A Picea jezoensis Carr.-t keresztezte a Picea glauca Voss.-sal. A keletkezett hibridet 1929-ben Gáyer Gyula írta le, és létrehozójának tiszteletére Picea saághyi-nak nevezte el. A hibrid oltványai több hazai parkba eljutottak. Napjainkban Ivánéról sikerült előkeríteni s róla újabb oltványokat készíteni. A dendrológus Saághy Istvánról azonban minden írott betűnél ékesebben beszél nagy életműve: a Kámoni Arborétum, mely a 20-as években már túlnőtt egy családi kert keretein, s egyre inkább az erdészeti, kertészeti, dendrológiai és botanikai tudományok művelőinek valóságos zarándokhelyévé vált. Ilosvay Lajos 1930-ban írt egyik cikkében a következőket mondja róla: „Ez az arborétum már európai hírű, erdészeti és kertészeti tanítási szükségletek kielégítésére a legnagyobb mértékben alkalmas, s különösen a mi éghajlatunk alatt művelhető tűlevelűeknek talán egész Európában a leggazdagabb kertje." Ezt kívánta elismerni Gáyer Gyula is, amikor az általa összeállított „A magyar kertekben gyakrabban kultivált fenyőfélék meghatározó kulcsa" c. munkáját az alábbi sorokkal ajánlja: ,,Dr. Saághy Istvánnak (Kámon), a fenyöfélék legjobb magyar ismerőjének dedikálva." Munkáját a külföldi szakkörök is elismerik, melyet legjobban a Deutsche Dendrologische Gesellschaft tagjai sorába történt felvétele dokumentál. Saághy István nagy súlyt helyezett növényei származására is. Nem elégedett meg azzal, hogy azokat a legnevesebb faiskolákból hozatta, inkább elkezdte itthon is a fáradságos csemetenevelést. Növénygyűjtő szenvedélye révén szinte az egész világgal felvette a kapcsolatot, s távoli botanikuskertekkel cserélte saját megtermelt vagy begyűjtött magjait. Európában ez ideig főként észak-amerikai exóták nevelésével foglalkoztak. Ö volt az, aki kelet felé fordítja tekintetét, megérezve a keleti exóták meghonosításával elérhető nagy lehetőségeket. Ezzel is egyre gazdagodik kertje, másrészt, újabb fajokat állíthat sorba honosítási kísérleteinél. Magyar Gyula 1927-ben írja a Kertészeti Lapokban, hogy Saághy István „a ritka exótikus lombos és tűlevelű fák és cserjékkel rendkívül érdekes honosítási kísérleteket végzett. Minden téli védelem nélkül gyönyörű kifejlődésben ismerhettük meg azokat a fákat és cserjéket, melyekről nem hittük, hogy hazánk éghajlatát és szigorú teleit a szabadföldben kibírták volna. Nemcsak dendrológusok tanulhatnak Kámonban, de nagyon sokat okulhatnak tájkertész kartársaink is. akik láthatták és tapasztalhatták, hogy mi minden szépet használhatnánk fel egyhangú díszkertjeink élénkítésére és díszítésére." Munkája tehát nagyon sokrétű volt és így sok hasznos útmutatást tartalmazott az erdőgazdaságok számára is. Szaklapjainkban ismertette ez irányú tapasztalatait, melyek alapján pl. a Pinus resinosa-t és a P. murrayana-t az erdőgazdaságok figyelmébe ajánlotta, a Pinus pinastert pedig saját birtokán nagy mennyiségben az erdőben is kiültette, hogy ezáltal már példával is elöljárjon. Saághy István exótatelepítési munkáit szenvedélyétől fűtött szeretettel és nagy áldozatvállalással végezte, s hogy ezt nem önző egyéni érdekek céljából tette, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy híres arborétumát már a harmin•416