Plautus - Devecseri Gábor (ford.): Amphitruo (Savaria Múzeum Közleményei 25. Szombathely, 1963)

ELŐSZÓ Kétezer két száz éves komédiaszerző Plautus. Ma sincs fehér szakálla; ma is üde, ugrabugra, méltóságteljes és megifjító. Mit követel mai tolmácsolóitól? Kétféle hűséget. Egy filológiai pontosságú hűséget a szöveg számára, és egy erre támaszkodó, de sokkal közvetettebb hűséget a színpadi előadás számára. Az ókori szöveghez igazodó hűség é s a modernség iker-igénye azonban már az első esetben jelentkezik. A fordítónak vigyáznia kell arra, hogy két veszedelmes csapda közül egyikbe se essék bele. Ne kerülje meg az antik szöveghez ragaszkodás követelményét, de ne is dobja ki az ablakon a modernség igényét. Hanem az utóbbit az előbbin belül érvényesítse. Az Amphitru o-ban például a végképp zavarbaesett főhős elé odapenderül a saját szolgája képében megjelenő Mercurius. Mindenképpen rá akarja bizonyítani, hogy részeg. Ezt mondja neki: „Hát másoktól kérdezgeted, hogy ki vagy!" Meg ezt is: „Nem megmondtam, öregem, hogy beszívtál?" A feszültséget, jelen esetben a fordítás feszültségét, az biztostíja, hogy ha az olvasó a latin szövegben utánalapoz ennek a mondatnak, a fordítást szó szerintinek fogja találni. Míg, ha nem néz utána, akár megesküdni is hajlandó, hogy ezt a mondatot évtizedünkben, sőt esztendőnkben hallotta az utcán. Színpadravitelkor ehhez még az is járul, hogy Plautus szelleme a maga számára ugyanolyan hűtlen hűséget, ugyanolyan kegyelettelev kegyeletet követel, mint amilyennel ő tisztelte meg görög mintaképeit és elődeit. Plautus a maga idejében nem könyvtárban porosodó auctor, hanem modern színpadi szerző volt. Így hát a színpadra vitt Plautus-darabhoz, különösen akkor, ha a darab nem maradt ránk teljes terjedelmében, sokmindent hozzá kell adni. De mindig csak olyasmit, ami magából Plautusból következik. S hogy ez mi legyen, az Amphitruo szombathelyi előadása alkalmából erről tett vallomást feleségem Huszár Klára, a darab rendezője: „Ha a rendező ráébred arra, hogy Plautus a maga idejében mennyire vérpezsdítőén vidám és friss szerző volt, akkor tulajdonképpen nincs is más feladata, mint hogy mindebből a frisseségből azt szólaltassa és mozgassa meg, ami egyenesen a mához szól. Egyik összekötőkapocs az Amphitruo és mai hallgatósága között az, hogy az istenek isteni mivoltukban Plautustól csaknem olyan távol állanak, mint tőlünk. Emberi arculatuk pedig a régi római színház közönségéhez éppen olyan közel állott, mint a mai Szombathely szabadtéri színházának közönségéhez. Az Amphitruo a legősibb ,tévedések vígjátéka'. Dévaj történetének erotikája nyers és szókimondó, de sohasem durva. A komédiát a maga idejében zenés vígjátéknak játszották. Zenéje nem maradt fenn. De ha fennmaradt volna, mi valószínűleg akkor sem tudtuk volna használni. Gondolkoznunk kellett, milyenfajta zene az, amely ennek a vígjátéknak hangulatát ma a legjobban tükrözi. Plautus városi szerző volt; darabjainak zenéjében nyilván, ugyanúgy, mint szövegében, az akkori utca eleven élete lüktetett. Mi is olyan zenét kerestünk tehát a mai Plautus-elöadáshoz, amely a rnai utca hangját szólaltatja meg. Ez a zene a jazz. SzöllÖsy András kitűnő érzékkel írt olyan magasszínvonalú szimfonikus jazz-zenét, amely teljesen a darabhoz simulva, aranyos, modern, vidám légkört teremt. Ezt a zenét hívják életre és szolgálják a Plautus gondolatait és Plautus gátlástalanságát öröklő betétek. Mindez együtt hivatott közvetíteni azt a harmóniát és mélységes emberi bájt,