Horváth Ernő: Felső-pliocén növénymaradványok Sótonyból (Savaria Múzeum Közleményei 13. Szombathely, 1961)

2. Több példánya előkerült. Pontosabb meghatározásához még újabb gyűjtésre van szükség. Phragmites communis L. (II. t. 8—9. kép.) A közönséges nád bélyegeit viselő szár- és levéllenyomat-részletek is több példányban előkerültek. Typha latifolia L. et T. angustifolia L. (II. t. 4., 6. kép.) Leveleinek lenyomatai kisebb-nagyobb töredékekben szinte minden kőzetdarabon előfordulnak. Leveleik az aránylag erős, párhuzamos ereikről, valamint az ezeket összekötő haránt lécekről könnyen felismerhetők. Ha a fentiekben ismertetett növények környezeti igényeit figyelembe vesszük, akkor kirajzolódik előttünk az a növénytársulás, melyben a fenti növények együtt éltek. A Chara-fajok az üde, friss vizet kedvelik, mélyben mint fenéklakók élnek. A Salvinia nutans szintén a nyílt vízhez kötött, méghozzá állóvízhez, melynek felületén úszik. A Salix cinerea sásos-gyékényes mocsarak szélein alacsony bokrokból álló csalitot alkot. A S. repens általában a nedves homokos talajokat, tőzeg- és mohalápokat kedveli. A S. caprea leginkább az üde, vagy kissé nedves talajokat kedveli, de jól megél a szárazabb meszes talajokon is. Feltehető, hogy rosszabb megtartása is e termőhelyi tulajdonságaival áll szoros összefüggésben. Valószínűleg beágyazási helyétől távolabb élt, s mire levelei a beágyazási helyre kerültek, már erősen megviselt, bomlott állapotban lehettek. A S. rosmarinifolia a szárazabb vidékek növénye, mely általában a meszes homokokat kedveli, de szórványosan a nedves réteken is megél. A mi esetünkben levelének egyetlen példánya is arra enged következtetni, hogy a távolabbi szárazabb területeken élhetett, ahonnan levelének csak ritkán sikerült a beágyazási helyre eljutnia. A Salix spp. ökológiai tulajdonságairól egyelőre nem tudunk biztosat mondani. A fentiek alapján tehát megrajzolhatjuk a sótonyi lelőhely korabeli növényegyüttesének képét: a tiszta nyíltvízű tó fenekén, melyen források is fakadhattak, élt a Chara; a víz felszínén úsztak a Salvinia-k, a vízipáfrányok; a tó szélének mocsaras partjain éltek a nádak és a gyékények, majd ezek szélein alkotott alacsonyabb bokrokból álló csalitot a Salix cinerea L. a nedves, lápos talajokon élt a S. repens L. A víztől távolodva, már a szárazabb helyeken élt a S. caprea L. végül legmesszebbre a S. rosmarinifolia L. juthatott el. Ez az egymásután természetesen nem jelent szigorú öves elrendeződést, hisz a fajok keveredhettek is, mint napjainkban is megfigyelhető, de a nyílt víztől sorolt uralkodó egymásutánjuk ez lehetett. 83