Bárdosi János: Szentivánfai anekdoták (Savaria Múzeum Közleményei 11. Szombathely, 1961)

Jó van. Mast a baráttyai nem értették azt, ho' mi ez. — Hát aszongya — ez a víz mit ér? — Ez uram csak kengyelt ér. Mer' aszt akarta Mátyás tunnyi, millen méll a víz, át lehet-e lóháton rajta menni. Tehát azér' monta az öreg juhász, e' csak kengyelt ér. Hát csak kengyelig ért. Jó, eszt is megtutta, de a baráttyai nem értették meg, ho' mi ez. Ekko' meg aszt mongya neki Mátyás; hát öregem te a bakkecskét meg tunnád-e fejnyi? — Megám! — aszongya. — Gyertek barátaim. Fölugrik a lóra, megsarkantyúzták, átmentek a vízen. Elértek a Budavárho, elvették a lovászok a lovakat. — Gyerünk, most jól esik majd a vacsora. Aszongya a három baráttya: — Megáll Mátyás komám, előbb mi fére dogunkra menünk. Jó' van. Tutta Mátyás, ho' nem az a dóguk, hanem vissza akarnak ők mennyi, kíváncsiak vótak, ho' mirü vót szó. Vissza fölugrott a három baráttya a lúra, visszavágtattak az öreg juhászhó'. — Mongya öregem, mink vagyunk azok, akik Mátyás királla gyüttünk. — Tudom, megösmerem önöket. — Hát mit kérdezett akkor a Mátyás királ, mikor aszt kérdezte, hogy messze-e a messze? Aszongya — egy aranyér megmondom minden egyiknek. Há' mindenik adott neki egy aranyat. — Aszt akarta tűnni, hogy milyen messze van Buda-vára. — Hát mikor aszt kérdezte, hogy mit ér ez a víz? —• Két aranyér megmondom. Mindenik adott neki két aranyat. — Aszt akarta tűnni, milyen méll a víz, hát azér' montam' e' csak kengyelt ér. — Jó van. Hát mikor aszt kérdezte, hogy a bakkecskét meg tuggya-e fejnyi? — Három aranyér megmondom. Mindenik adott neki három aranyat. — Itt fejtem meg a bakkecskéket — aszongya — e. Hát ekkor asztán fölugrottak a lovakra a mágnások, vágtattak a várig. Le a lóról, be a kastélba. Aszongya Mátyás nekik: 54