Bárdosi János: Szentivánfai anekdoták (Savaria Múzeum Közleményei 11. Szombathely, 1961)

nap múlva értesítette az öreg juhászt, hogy ekkor ós ekkorra jelenjen meg előtte Buda-várába, mer' én vótam Mátyás királ, akinek a kezire rácsaptál a keréken járó bicskáddal. Jaj, a felesége meg a gyermekei: — Jaj, most biztos kivégeztet tégedet a királ. Mér vagy ollan goromba, hogy egyszerre a késsel rávágsz valakinek a kezire. A felesíge is rítt. — Ej, ne töröggyetek vele, muszáj elmennem. össz-epakúta a tarisznyába az útravaló kis élelmet az öreg, mer' hát több nap tartott mire odaballagott, gyalog Budára, mer' messzi vót. Felért, jelentkezett ott valami inasná, hogy űtet hivatta Mátyás királ. Tutták már az inasok, bevezettik egy kis szobába. Jelentették Mátyás királnak, hogy megérkezett ám az öreg juhász. — Itt van? — Jó' van. Hát másnap e' na' zsúrt rendűt Mátyás összö, asztán kiatta parancsba, hogy e' mágnás — nevit is bemondta — avva' szembe űtessik a juhászt az asztalhoz. De a juhásznak kést ne teriecsenek, az a maga késit köjjön hasznányi itt is, a kerékenjáró bicskáját.. Asztán a pecsenyés tálon a juhász előtt legyenek a legfinomabb falatok. Az előtt a mágnás előtt meg ollan mócsingformák, csontos darabok legyenek. Jó van. Addig mindig a hús gyüjjön, még ő azt nem jelzi, hogy most gyühet má' más is. Hát megkezdődött az evészet. Föláll Mátyás: — Kedves barátaim — aszongya — ne haraguggyatok, hogy egy öreg juhászt is ide közibénk űtetek a mi asztalunkhoz, a mágnások közé, de valamikor nekem is jó' esett, hogy egy jó vacsorát attak. Esett az eső, arra vótam, hát ezt szógálom neki vissza. — Jó' van. Hát kezdődött az evészet. Eccercsak ahogyan beleböki az öreg juhász a villáját e' finom falat húsba, aki szembe üt vele a' meg lebökte az ü villájárú, asztá' ü akarta e'vinni. A' meg fölkapta a kerékenjáró bicskáját, annak is rávágott a kezire e' nagyot. A' leejtette a' izét — aszongya a királnak: — Látod kedves barátom Mátyás, illen büdös juhászt hozol jde. Mekkorát rávágott avva' a na' bicskává' a kezemre, annyira fájnak az ujjaim most. — De kedves barátom az enyimre előbb rácsapott mind a tiedre. Igazsága vót neki, mer' én is előtte kotorásztam, azér' vágott rá, meg azér' vágott a tiedre is. Legalább megtanít becsületre, rendre. Hát nem tehetett semmit a gróf, mer' hát a királnak igaza vót. Nahát osztá, másnap bement hozzája a Mátyás királ, az öreg juhásznak a szobájába. 4' 51