Bárdosi János: A magyar Fertő tagpogató halászata (Savaria Múzeum Közleményei 8. Szombathely, 1959)

sítették, tehát elképzelhető, hogy a korábbi időkben is végrehajthattak kisebb változtatásokat, észszerűsítéseket e kedvelt fogóeszközön. Jankó János szerint: „A tapogató halászat... orosz eredetű." 1

6 Azonban ennek az itt bemutatott típusa nem orosz földről került hozzánk, hanem már hazánk területén alakulhatott ki és fejlődhetett tovább. A vesszők függőleges állásából következtetve iszapos talajú (esetleg lápos, mocsaras) sekély vizén kereshetjük eredetét, mert az ilyen területre a vízszintesen, kosárszerűen fonott tapogató nem alkalmas, mivel erre használat közben az iszap nagyon rárakódik. Az ilyen földrajzi és hidrológiai viszonyok között egymástól független területeken helyileg is kialakíthatják vagy módosíthatják a halászok — a tapogató halászat alapelvét ismerve, teljesen önállóan — az egyes tapogató formákat, típusokat. így lehetséges, hogy a fertői vesszőtapogató is — a fent említett alapelveknek megfelelően — e mocsaras környezetben önállóan alakulhatott ki, illetve fejlődhetett tovább. Ez természetesen még nem jelenti azt, hogy az egyes tapogató típusok elterjedésének vizsgálatánál kizárólag csak az azonos földrajzi és hidrológiai viszonyokat vegyük figyelembe, mivel az átadás, illetve átvétel lehetőségével is számolnunk kell. 3. Dróttapogató. Amíg a nyeles vesszőtapogató általánosan elterjedt fogóeszköz a Fertő magyar területén élő halászság kezén, addig a dróttapogatót csak mint egyedi jelenséget találtuk meg kutatásaink során — de már ezt is csak használaton kívül — Schreiber Ferenc fertőbozi halász udvarán. A nevezett halász a dróttapogatót 1955-ben készítette. (10. kép.) 1956. év tavaszán az ivás idején még használta, de 1957-ben már csak csirkeborítóként alkalmazta. A többi halászhoz hasonlóan neki is volt vesszőtapogatója, de mivel ezzel hínáros, sásos, fiatal náddal benőtt területen már nem lehet eredményesen halászni, ezért arra törekedett, hogy egy olyan tapogatót „spekuláljon ki, ill. készítsen, amely az említett területeken is jól használható. így jutott arra a gondolatra, hógy drótból készítsen tapogatót. Ennek lényege : egy kisebb (43 cm átmérőjű) és egy nagyobb (56 cm átmérőjű) hordóabroncsot, abrincsot összekötött 4 db 50—55 cm hosszú függőlegesen álló pánttál (a pántok is elvágott és kiegyenesített hordóabroncsok, melyeket a karikákra forrasztatott). így készült el a tapogató rámája, majd erre kifeszítette körben a dróthálót, ami a tapogató falát képezte. (A drótháló szemeinek nagysága megegyezik a varsa hálójának szemnagyságával : 3—4 cm.) A drótháló két végét összekötötte, majd az alsó és felső karikára, valamint a pántokra — tehát a rámára — ráerősítette dróttal. Azután a felső karika alatt a dróthálót széjjel húzta és a nyelet — melynek hosszúsága azonos a vesszőtapogatónál használatossal —• úgy dugta bele, hogy az a másik oldalon, a nagy karika felett jöjjön ki. A nyelet az alsó és felső karikához drótozta. Ezzel a tapogató elkészült. Használatának módja azonos a vesszőtapogatóéval, csak — mint már említettük — más helyen alkalmazzák. Ha e dróttapogatót összehasonlítjuk a vesszőtapogatóval, szembetűnő, hogy csak az anyagban van eltérés, de a forma ugyanaz. A dróttapogató 170