Dömötör Sándor: Győrvár földje és népe Blatt L.. Győrvári éremlelet (Savaria Múzeum Közleményei 2. Szombathely, 1957)

mondogatta: „Miért kell elmennünk ahhoz a csúnya boszorkányhoz?" Hát a Kuminé első szava az volt, amikor bementek hozzá: „Na ugye, mégis eljöttél a csúnya boszorkányhoz? Kell neked a csúnya boszorkány!" Az ember méltatlankodó szavait idézte köszönés helyett. Erre a győrvári ember elmondta Kuminénak, hogy nagy az ő baja, azért jött: minden évben elpusztul egy marhája. Nem tudja már, hogy mit tegyen; adjon neki jó tanácsot. „Azt szeretem, ha biztok bennem!" — mondta az öreg Kuminé és azt tanácsolta, hogy térdig ássák fel az istállót. Meg is tették, amint hazamentek és egy koporsószeget találtak a földben, máskor meg egy koponyát. „Amint kidobták onnét ezeket, megszűnt a marhavész." Valaki ellopta és nem akarta visszaadni Kuminénak a fehér tehenét Hirtelen bekente valamivel az illető homlokát. Ettől futnia kellett neki, mintha megőrült volna. — „Cina, Cina, hová futsz?" — kérdezte tőle valaki, meglátva az esztelen futást. — „Csipkerek, Mindszent" — felelte az illető és futott tovább, míg össze nem rogyott. Sokszor elmondták az öregasszonyok azt is, hogy nem jó a halottakkal tréfálni, mert baj lesz belőle. Egy győrvári ember, ha kiment a hegybe (szőlőbe), a temető előtt mindig beszólt: „No komám, gyere velem a hegybe!" Amikor kiért a hegybe és iddogálni kezdett a pincében, akkor is azt mondta: „No komám, igyál!" Hét egyszer csak előtte volt a komája testestől-lelkestől és azt mondta az embernek: „Elő az élőnek, holt a holtnak barátja!" Rémesen nézett, rá a komája, rögtön elment a győrvári ember kedve attól, hogy a komáját szólítgassa. Mihályfán egy asszonynak megjelent a holt fia és azt mondta: „Anyám, ne sirasson engem. Én mindig látom akkor magát, mert itt ülök a sósszéken!" Abba is hagyta az asszony a siránkozást, hogy ne „bolongjon a fia". Győrvárott volt egy cigányasszony, aki temetés után mindig maga előtt látta az urát. Külön megszenteltette a házát az öspörös úrral, hogy ne járjon hozzá halála után is az a gonosz lélek, aki életében is csak bajt szerzett neki. Ilyesmiket mesélgetnek ma is idősebb asszonyok, vonakodva és hitetlenkedve, de mégis szemtanukra hivatkozva. Csodálkoznak ezeken a képtelen történeteken és mégis szívesen hallgatják egymástól ezeket az ősi hagyományokat állandóan felidéző emlékezéseket. TÖRTÉNELMI ADALÉKOK Győrvár a honfoglalás után királyi birtok volt. A tatárjárás idejében szerzett tapasztalatok alapján IV. Béla kővárakat építtetett mindenfelé, ezért szívesen adta cserébe az aránylag termékeny Győrvárt a szentgotthárdi monostornak a stájer határon levő dobrai várbirtokért. Gvőrvár népei királyi jobbágyi kiváltságaikat a szentgotthárdi ciszterciták kezére való jutás után is megtartották, azonban harcolni kellett jogaikért, mert az alsóbbfokú hatóságok minduntalan maguk elé citálták őket, mintha közönséges monostori jobbágyok lettek volna. 1332-ben Károly Róbert megerősítette az apátságot Győrvár birtokában és hangsúlyozta a jobbágyok igazságszolgáltatási kiváltságait. ^ »