Dömötör Sándor: Győrvár földje és népe Blatt L.. Győrvári éremlelet (Savaria Múzeum Közleményei 2. Szombathely, 1957)

mocsaras, a régebbi időben pedig valósággal járhatatlan Sárrét Zalaszentivánig. Ennek a védelmi vonalnak szerepe csak olyan korban lehetett, amikor ez a terület valóban határ volt két ország népe között. A Bedics Mihály által feljegyzett rege arról, hogy a sánc a Rába vizét volt hivatott a sánc végénél levő vár körül vezetni, csupán félreértésen alapulhat. Ezen a helyen állhatott egy földvár, mely lezárta a sánc. és a mocsár között levő átjárót. Ez a vár hosszú évszázadok folyamán természetesen szétmállott, elomlott, megsemmisült. Vár elnevezés alatt ma festői sziklákon, szédítő magasságban épített, óriási kövekből felrakott falakat képzelnek az emberek, azonban nem minden vár volt ily regényes külsejű. Az őskori várak nagvrésze komoly földmunkával emelt sáncrendszer volt tulajdonképpen. melynek megközelítését részben természetes, részben mesterséges csatornák, völgyek is megnehezítették. Ilyen „vár" volt az „elsüllyedt" Bodavár is, melynek egykori létét a ma is meglevő római sáncok teszik teljesen valószínűvé. Így találkozik ezekben a mendemondákban a történelmi tényeknek és a nép képzeletének az igazsága, igaz volta, melyet érzékelésük mechanizmusának kisebb-naevnbb eltévelyedései szőnek át szórakoztatóan színes képekkel: a mondabeli eseményekkel. CSODALATOS TÖRTÉNETEK Minden győrvári öregasszony tudja és vallja, hogy boszorkányok nincsenek, kísértetek nem járnak vissza, a Iudvérc nem bújik az ember hóna alá, mégis mesél róla. Idegenek, tanult emberek jelenlétében nem szívesen mondja, de a gyerekeket mégis ilyenekkel ijesztgeti. Tollfosztás, kukoricahántás közben sok mindenről előjön a szó, amiről a régiek szoktak megemlékezni. Ilyenkor jön elő az emlékezet, tárházából bámulatos gazdagságban a csodálatos történetek egymásba gubancolódó változatos sorozata majdnem végeérheletlenül. Az egyik fiatal gazda egyszer éjfél felé sietett haza. Fejmagasságban fényes gömböt látott maga előtt baladni az éjszaka sötétjében. Közben az a nagy fényesség úgy csattogott, mint a nagvnénteki kereplő. Ma se tudja senki megmondani, hogv mi lehetett. Bene Zsigmond péterfai gazda egvszer éjjel járt a Bodahíd felé. Nézegetett mindenfelé, mert tudta, hogy éjfél felé arra járnak a tüzes emberek. Egyszercsak hallja, hogy csattogatnak az oldalán, ahogy forgolódik. Mivel nem látott senkit, megijedt és elkezdett, rohanni. Meg sem állt hazáig, de a nagy csattogtatás csak tartott, csak tartott. Otthon vette észre, hogy tarisznyájának fedele lecsapódott és az csatogott folyton, ahogyan izgalmában, majd pedig futás közben ütögette magát. Kuminéhoz Gersére át-átmentek a győrváriak is. ha megszorultak. Kuminé híres boszorkány volt, aki mindenkinek adott jótanácsot a gonosz ellen. Tudták róla, hogy ha valaki az udvarán lop, nem tud a helyéről elmozdulni, míg el nem seprüzi. Egyik gyerek felmászott egyszer a tilos körtefára, de nem tudott lejönni addig, míg Kuminé haza nem ért és le nem engedte. Az egyik győrvári atyafi Kuminéhoz menet gyakran ^ »