Dömötör Sándor: A Vasi Dunántúli Szemle tizenegy éve 1933-1944 (Savaria Múzeum Közleményei 1. Szombathely, 1957)

fcnye áramlik. Pável elgondolása szerint a folyóirat volt az a közeg, amelyen keresztül a múzeum tudományos munkája az életbe olvad, amelyen keresztül elmélet és gyakorlat szét­törhetetlen egységgé kovácsolódik. A Vasi Szemle első hat évfolyamát tehát a felszabadulás előtt is a baladó értelmiség egyik kulturális szervezete, a Vasvármegyci Múzeumbarátok Egyesülete adta ki. A folyóirat a VII. évfolyamától kezdve a Dunántúli Szemle nevet vette fel és kiadója a Vasvármegyei Múzeum lett, nem pedig baráti köre, bogy a felelősség jogi alapja pontosan meghatározható legyen. Erre nem azért lett szükség, mert csökkent a kapcsolata a tömegekkel, éppen ellen­kezőleg: a VII. évfolyamtól kezdve Veszprém, a VIII. évfolyamtól kezdve Zala megye is csatlakozott a folyóirat törekvéseihez, amely ily módon „Vas, Veszprém és Zala vármegyék hely- és művelődéstörténeti folyóirata" lett. A folyóiratot ekkor Pável Ágoston főszerkesztőségével 11 tagú vasi, 9 tagú veszprémi és 14 tagú zalai szerkesztő bizottság irányította. A szerkesztő bizottságok munkáját, mint társszerkesztő Vas megyében Géfin Gyula, Veszprém megyében Nagy László, Zala megyében pedig Suszter Oszkár látta el, kikhez a XI. évfolyamban Baranya megye részéről Szabó Pál Zoltán csatlakozott. A Dunántúli Szemle valóban útban volt, hogy az egész Dunántúl tudo­mányos kutatásának és feltárásának fóruma, szószéke, nyilvánossága legyen. Ezt a felfelé ívelő fejlődést szakította meg a második világháború, ^ a felszabadulás után a decentralizáció elvét sok területen helytelenül alkalmazó belpolitikai él^J. Nem célunk a folyóiratban megjelent tanulmányok értékelése: megteszik ezt azok, akik valamilyen tudománnyal, annak valamilyen szakágazatával behatóan foglalkoznak. Summázni akarjuk azonban a folyóirat tartalmát, hogy lássuk, mi is található eldugottan lelhető kötetei­ben. Ezért elkészítettük tartalommutatóját, a megjelent tanulmányok, cikkek, versek szerzők szerinti jegyzékét, melynek segítségével könnyen megállapítható a keresett anyag helye a folyó­iratban. Szeretnénk, ha ez a felsorolás ösztönzést nyújtana helytörténeti kutatásainkhoz azzal, hogy megmutatja, hol kell folytatnunk az elődeink által elkezdett munkát, mely országos viszonylatban is példamutató volt és mindenfelé megbecsültté telte a „vasi" nevet. A Vasi (Dunántúli) Szemle cikkei A cikk címe utón léjrő római szám az évfolyam (kötet) számát, a kettősponttal el­választott arabszám pedig az oldalszámot jelenti. A cikk terjedelmét a vízszintes vonallal (kötőjellel) elválasztott két szám közötti különbség mulatja. A Dunántúli Szende XI. évfolyamának utolsó, 7—8. száma Fáy F. Ervin szerkesztésé­ben, mint Pável Ágoston Emlékkönyv jelent meg — külön oldalszámozással. Ezért a cikk helyét jelző római szám elé vesszővel elválasztott E (= Emlékkönyv) betűt tettünk annak jelzésére, hogy a cikk a teljes évfolyamban a kötet végén található. Abai Imre: Boszorkányégetés Szombathelyen. 111:109-115. A tordai Szaniszló-család Szombathelyen. III : 3G5-370. Szombathely város igazságszolgáltatása a XVII. század elején. VII : 249-266., X : 222-234. Szombathely legrégibb elemiiskolája. XI : 31-36., 192-200. Ácsi Kova Pál: Szinültig megteltem veled. (Vers.) IX: 137. Ne csodáld ... (Vers.) IX : 188. Üj mithosz. (Vers.) IX : 250. Már csak Te vagy. . . (Vers.) X : 52. IIa . . . (Vers.) X : 204. Agglxázy Mária: Vanyó Tihamér: A plébánia­történetírás módszertana. (Ism.) IX : 238-239. Alaxa Kálmán: A felsőrscpel-pusztai közép­kori templomrom. VIII : 289-293. Almássy László Ede: Az egyiptomi kultúra bölcsője: Libya. I : 290-296. Fábián Gvula: Az ősemberek völgye. (Ism.) VII : 104-105. Alpár Aquinala: Werner, Alajos: Éneklő egyház. (Ism.) V : 110-111. Babos Lajos: A nagysitkei „török emlék". II : 197-205. Két régi ház Csehiben. V : 89-92. Sírfelirat. (Sárvárról.) VII : 101. Bakos Tibor: Tunner Károly. V : 111-112. Balassa József: A nép nvelvének tanulmá­nyozása. III : 400-406. Balaton József: Lóstolás, regölés Salfán. III : 406-409.

Next

/
Thumbnails
Contents