Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 42. (Szombathely, 2020)
Természettudomány - Vig Károly: Impériumváltás előtt és után Romániában. Erdélyi rovarászportrék
SAVARIA 42 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2020 - 23-86 tudtommal a háború után nem jelent meg semmi, ilyen tendenciájú magyar lap, amelynek hasábjain az erdélyi magyar tudományosság állandóan felvethetné azokat a szellemi kincseket, amelyek sok-sok fáradságos munka, kutatás, búvárkodás eredményei!” Gyűjteményét 1931. április 24-én kelt levelében adományozta a Székely Nemzeti Múzeumnak: “Alulírott, mint Sepsiszentgyörgy város szülötte, kiváló tisztelettel és nagyrabecsüléssel hozom becses tudomásukra, hogy a szakkörökben jól ismert, sok ezer példányt számláló, számos, általam leírt és szaklapokban is ismertetett typusokból álló lepkegyűjteményemet a mai napon a fenti Múzeumnak ajándékozom! Teszem ezt egyrészt a nemzetemhez soha meg nem szűnő ragaszkodásom jeléül, másrészt a fenti intézmény bár aránylag kicsiny, de kontinentálisán is jól ismert, részben páratlanul értékes anyagának gyarapítására, és mint a múltban, úgy a jelen és jövőben való hathatós támogatás további példájaképpen. Vajha ezen önzetlen intencióm minél szélesebb rétegekben találna visszhangra. (...) Ezen ajándékozással kikötöm azonban, hogy a gyűjtemény, annak további szakirodalmi feldolgozása és állandó gyarapításának céljából (ha közben valamely okból, pl. betegség, erőtlenség stb. már előbb át nem adatik) - a halálomig nálam marad. Halálom után a Múzeum köteles saját költségén egy szakember kiküldésével, az általam megírt, körültekintő módon csomagolva, a Székely Nemzeti Múzeumba szállítani. (...) A jelenlegi gyűjtemény pontos számbeli adatait, amelyek csaknem napról-napra állandóan gyarapodó tendenciát mutatnak - éppen ezen okból - lehetetlen közölnöm, de a hozzávetőleges, megközelítő mennyiséget még ez év folyamán közlöm. Az anyag jelenleg egy kisebb, zöldre festett szekrényben, 14 db 36 x 50 cm nagyságú dobozban és egy nagyobb, tölgyfautánzatú, a célnak megfelelően berendezve, feketére festett fenyőfából készült 27 x 37 cm nagyságú, számszerint 68 db dobozban nyert elhelyezést. Az előbbi szekrény alul be van rendezve a preparált lepkék pormentes szárítására, továbbá a (kb. 40 db) lepkefeszítő-deszkák elhelyezésére is. A nagyobb alul két nagy fokkal szintén a gyűjtemény további dobozainak elhelyezésére szolgál. Ezenkívül számos, más helyen tartott, turfával bélelt kisebb-nagyobb doboz tartalmaz részben feldolgozott, részben arra váró lepke-anyagot. Az ajándékozás természetesen a fent említett két szekrényre is vonatkozik, továbbá az összes turfával bélelt dobozokra, gyűjtődobozokra, mindennemű speciális preparáló eszközökre és a lepkegyűjtéshez szükséges eszközökre is. A szakkönyvtáram ugyancsak a fenti ajándékozás igen fontos és lényeges részét teszi. ” 1931. május 31-én, a véglegesített ajándékozási szerződés aláírása után írott levelében olvasható: „A magamfajta emberek egy ilyen gyűjtemény eladására sohasem gondolnak, ebben én tudományos és nem anyagi értéket látok! Azt írtam egyszer (amíg élt) báró Rothschild Charlesnek, amidőn pénzt ajánlott fel gyűjteményemért ’910-ben: »A báró Úr nem tud disztingválni - én nem a gyűjteményből élek, hanem a gyűjteménynek!« Ez a báró volt a londoni Rothschildokfeje, Nagyváradról nősült, és ezelőtt 5-6 évvel öngyilkos lett Londonban. ” 1940-ben a második bécsi döntés után Borosjenő Románia része maradt. Diószeghy levelei csak részben értek célba, számos elkallódhatott a postán. A megérkezőkből is nagyon zűrzavaros időszak képe rajzolódik ki. A körülményekre való tekintettel Diószeghy úgy döntött, hogy még életében átadja a gyűjteményt a múzeumnak. Megkezdődött a gyűjtemény elszállításának kálváriája, és az élet is közbeszólt, Diószeghy 1942. február 18-án elhunyt Borosjenőn. Tragikus, hogy temetésén gyermekei nem vehettek részt. Nán Károlyné, Diószeghy leánya így írt Herepei Jánosnak (1891-1970), a Székely Nemzeti Múzeum akkori igazgatójának 1942. március 13-án: „Szívből jövő részvétsoraiért fogadja hálás köszönetemet. Megrendültén vettem tudomásul szegény jó Édesapám halálhírét s még az sem engedtetett meg nekünk, gyermekeinek, hogy legalább a temetésén ott lehessünk. Egyedül az vigasztal, hogy szegény sokat szenvedett Édesanyám most már köztünk lehet. ” A gyűjtemény Borosjenőn maradt, báró Solymossy Tibor (1890-1948) földbirtokos felügyelete alatt. Diószeghy felesége Herepeinek 1943. január 25-én kelt levelében bizakodva tekintett a jövőbe a gyűjtemény sorsát illetően: „Tessék nyugodt lenni, ha a házat elvették a katonák, báró Solymossy mocreai10 kastélyába ígérte vitetni. Ő meg is tartja ígéretét.” 10 Apatelek (Románia). 55
